„Rongyosaink”
Óh, ha akadtak volna másutt is „rongyosok” a megtépázott hazában!
Mennyivel könnyebb a gerincteleneknek!

Pár esztendeje egy svédországi felmérés arról számolt be, hogy az ott élő menekültek több mint 85 százaléka rendszeresen hazajár a születési országába – nyaralni.

Hogy tovább tart a szörnyű kánikula, az Gyurcsány Ferenc vasárnapi blogjából is kiderül.

Mihály régi motoros. Még az átkosban kezdte a pályát, hat éven át a köztévé moszkvai tudósítójaként próbálta megmagyarázni, miért nem dől össze a Szovjetunió.

Ma, augusztus 23-án Európának nincs sok oka ünnepelni.

Halkan kérdem: amennyiben bebizonyosodik, hogy polgármester uram mégiscsak sáros, lemond-e majd megszégyenülten Szabó Tímea? (Költői a kérdés, nem ér nevetni.)

Az az augusztus 21-én kezdődő csehszlovák nyárutó igazából már tavasszal elkezdődött, a nevében is benne volt: prágai tavasz. 1968-at írtunk.

Alig három napig tartott a hamvába holt bohózat, végül a megszeppent ötletgazdák megpróbáltak lelépni, de az sem sikerült nekik.

Hogy miért szünteti meg az ATV az Öt című politikai vitaműsort, annak alighanem piaci magyarázata van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.