

A vadászbarátság a „népi demokrácia” területe
Semjén Zsolt azt javasolja, hogy 2013-ban Magyarország, Szlovákia és Csehország együtt rendezze meg a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács 60. kongresszusát.

Skodákat vásárolt a kormány

Az állam teljes mértékben biztosítja a vallás szabadságát
A magyar állam pontosan ismeri az egyházi iskolák jelentőségét és szolgálatát, és tudja azt, hogy teljességükben kell elismerni azokat – emelte ki Semjén Zsolt a fővárosi Szent Benedek Iskolaközpont megnyitója előtti szentmisén csütörtökön.

Heti három nap kolostorban
Budapestre érkezik ma a kopt pápa, és részt vesz a Szent István-napi ünnepségeken. III. Senuda jelen lesz a Kossuth téri zászlófelvonáson, az ünnepi szentmisén a bazilikában, közjogi méltóságokkal találkozik, és templomot szentel fel a fővárosban.

Együtt ünnepel az ország
Idén rendhagyó módon már augusztus 19-én megkezdődnek az államalapításunk ünnepéhez kapcsolódó hivatalos események az állami kitüntetések átadásával. A hét végén minden eddiginél színesebb programokkal várják az ünneplőket. Budapesten szombaton, a hagyomá

„Lehet a kapott talentumokat a haza javára kamatoztatni”
Halálának 90. évfordulója alkalmából emlékművet állítottak Wekerle Sándornak (1848–1921), Magyarország egykori miniszterelnökének szülővárosában, Móron. Nagy Benedek alkotását pénteken avatta fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Soha többé nem rendeljük mások alá nemzeti érdekeinket
A nemzetstratégiáról és a kettős állampolgárság jelentőségéről beszélt csütörtöki előadásában Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Szentendrén, a Rákóczi Szövetség 23. nyári főiskolai táborában.

Semjén reméli, hogy az elnöki nyilatkozat nem szándékos támadás
Megdöbbenésének adott hangot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Ivan Gasparovics szlovák államfő Esterházy János felvidéki magyar politikusról szóló nyilatkozata miatt.

A Selmecbánya úton szentelt templomot a kopt pápa + Képriport
III. Senuda, a kopt keresztény közösség vezetője felszentelte egyházának első magyarországi templomát vasárnap Budapesten, a XVIII. kerületi Szemeretelepen.
