A kettős állampolgárság gyakorlata evidencia az Európai Unióban
Napi nyolcszáz állampolgársági kérelem érkezik, és eddig mintegy kilencvenezer igénylést regisztráltak – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.
A román államfő és a miniszterelnök egyaránt nem létező területi-közigazgatási egységnek minősítette Székelyföldet annak kapcsán, hogy Brüsszelben megnyílt a székelyföldi képviseleti iroda.

Az állam és az egyház szétválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Gödöllőn egy nemzetközi konferencián. Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium á

A három világvallás társadalomformáló szerepének áttekintése, az egyházak békés együttélésének előmozdítása a célja a ma kezdődő gödöllői nemzetközi konferenciának. A tanácskozás résztvevői megismerhetik az uniós tagállamok gyakorlatát az állam és az egyh

A XVI. század skót és angol kastélyainak mintájára épített, jelenleg felújítás alatt álló, de így is festői szépségű nádasdladányi Nádasdy-kastélyban ünnepelte megalakulásának 130. évfordulóját és tartotta emlékülését május végén az Országos Magyar Vad

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében megnyílt kedden Székelyföld képviseleti irodája Brüsszelben. Időközben több romániai magyar napilap arról számolt be, hogy Tőkés László román állampolgárságának megvonását javasolja a brüsszeli Székelyföl

Pedagógiai háttéranyag készült a nemzeti összetartozás napjáról, a 131 oldalas dokumentum célja, hogy megkönnyítse az iskolai megemlékezések előkészítését.

A Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt hétfőn Budapesten, az Óbudai Egyetemen. A miniszterelnök-helyettes bejelentette: már kilencvenezer állampolgársági kérelem érkezett.

Fejet hajtott vasárnap este Mádl Ferenc volt köztársasági elnök fényképe előtt Sólyom László korábbi államfő, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Réthelyi Miklós is a Sándor-palotánál, így tisztelegve az

Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Orbán Viktor azt írta: „Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!” Semjén Zsolt KDNP-elnök azt nyilatkozta: Mádl Ferencet az eg

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.