Így üzemel a baloldal kampányközpontja
A Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport működtetői mindent bevetnek, csúcstechnológiával dolgoznak, jobban megismerhetnek bárkit, mint a saját szülei.
Miután Márki-Zaynak a balos kutatóknál is a béka hátsó része alá csökkent a népszerűsége, azt mondta, nem a közvélemény-kutatásokban hisz, hanem a csodákban.

Ezer szállal kötődik az amerikai Demokrata Párt balszárnyához Bajnai Gordon és Ficsor Ádám cégcsoportja.

Francia lap: Márki-Zay Péter magyarországi parlamenti választásokon induló baloldali listájának 9-es számú jelöltje neonáci filozófiát vall.

A Soros-egyetem professzornője azért lett nemkívánatos, mert egy oroszországi diák megsegítésére szólított fel.

Spanyolország mégis küld fegyverszállítmányt Ukrajnának.

Ellenszövetség szerveződik Németországban a 2025-ös Bundestag-választásokra.

Arról már most meggyőződhettünk, hogy stílusában, retorikájában, igazmondási képességében Márki-Zay Gyurcsány nyomdokaiban jár.

A Nemzeti Tömörülés vezetője felfüggesztette az elnökválasztási kampányát.

Az amerikai egyetemeket uraló woke ideológia kizárólag hatalmi viszonyokat és elnyomottakat lát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.