Gyurcsányék külföldön bejegyzett felületen gyűjtenek pénzt az álcivilekkel
Szinte a teljes baloldal egy gyanús, Szigetvári Viktorék által fejlesztett program segítségével gyűjt pénzt és adatokat magyar emberektől.
„Nyugatnak joga van ahhoz, hogy ne csak fegyverekkel segítsék Ukrajna fegyveres erőit”

A hazai baloldalnak nem csupán a morális, hanem az intellektuális minőségével és képességeivel is nagy a gond.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség korábbi vezetője kendőzetlenül nyilatkozott a szervezetről, amely gyakran meghívót küldött a migránsoknak az Európai Bizottság utasítására.

Az európai biztonságpolitikát nem lehet más nemzetek gyűlöletére felépíteni.

Anarchista csoportok forgatták fel a Liga kormánypárt rendezvényét Milánóban.

A jelölt szerint szerint bár a XIV. kerület erős ellenzéki bástya, de az önkormányzat elkényelmesedett.

Amíg valaki a fő kérdésekben lojális a nyugati elithez, addig odahaza bármit megtehet.

A német fővárosban, Berlinben őrizetbe vettek két embert a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szökésben lévő két feltételezett terrorista tagjának felkutatásával összefüggésben – közölte vasárnap reggel az alsó-szászországi állami bűnügyi hivatal.

Az írónő kihúzta a gyufát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.