Visszavonná a transztörvényt a spanyol jobboldal
A 16 éves kortól szabad nemváltást biztosító transztörvény hülyeség – fogalmazott Alberto Núnez Feijóo, a Néppárt vezetője.
A baloldal szebb napokat is megélt zászlóshajójának egyik publicistája Tóta W. Árpád, aki rendszerint megbotránkoztató megnyilvánulásaival hívja fel magára a figyelmet.

A nyugati társadalmak végzete az erények és a határok elvesztése.

Tordai Bence szerint a magyar emberek jogait védi az a Daniel Freund, aki nemrég kijelentette, hogy hazánk nem kaphat EU-s forrásokat.

A német rendőrség további súlyos utcai harcokra készül a szélsőbaloldali terrorszervezettel.

A látogatási naplókból kiderült, hogy Alexander Soros számos alkalommal járt a Fehér Házban Biden beiktatása óta.

Az állam alapjait támadja a szélsőbaloldali rohamcsapatot, a Hammerbandét támogató német Antifa, a rendőrök elleni támadások irányítója.

Az elrettentő ítélet már akkor előrevetítette, az elégedetlen ifjúság a jövőben is föl-föllátogat majd a Sándor-palota környékére, ha kunsztokat kíván előadni.

Ismét hű volt önmagához a baloldali botrányhős.

A Hammerbande tagjai rendeztek Budapesten embervadászatot, ma a vezetőjüket és három tagját ítélték el Drezdában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.