Kiszívta Saka vérét: a szurkolók Kerkezt éltetik, akit az angol lapok is dicsérnek
A Liverpool megszakította az Arsenal győzelmi sorozatát, ebben a magyar balhátvédnek is fontos szerepe volt.
Az eset után a szakértők lesújtó véleményt fogalmaztak meg, a két edző csillapítani igyekszik az indulatokat.


Az ország egyes részein lefagyhatnak az utak, máshol marad a brutális hideg egész nap.

Nem hagyott kétséget a szándékai felől.

A kongresszus még felülbírálhatja Lula da Silva elnöki vétóját.

A Liverpool védőjét, Conor Bradleyt a hosszabbításban hordágyon kellett lehozni a pályáról.

A venezuelai akciónak az is az üzenete, hogy Trump elnök igenis komolyan gondolja, amit kimond.

Ez a káprázatos győzelem a 2012-es Európa-bajnokságon született meg, de a folytatás – akárcsak a korábbi években – nem úgy alakult, ahogy szerettük volna.

A Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei a legnagyobb elővigyázatossággal emelték ki vitrinjéből és helyezték egy biztonságos tárolóba a koronázási palástot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.