A rovarirtó spray is kevés volt, a világbajnokra csak ráijesztettek a darts-vb-n
A kiemeltek közül Chris Dobey, Danny Noppert és Gerwyn Price is továbbjutott.
Oroszországot provokálják, Európát pedig közvetlen konfliktusba sodornák.

A politikus élesen bírálta a Tisza „brutális balos megszorítócsomagját”, és úgy fogalmazott: ilyen helyzetekben nem menekülni, hanem válaszolni kell.

Pontos tervek vannak.

Tizenhárom program, intézkedés valósult meg.

A már sokszor megálmodott csillagközi utazásnak rendkívül kemények a fizikai korlátai.

A budapesti Fidesz elnöke szerint a főváros pénzügyi helyzete körül ellentmondásos nyilatkozatok hangzanak el, de a trolik és buszok közlekedése biztosított.

Zárt ajtók mögött.

A temetkezési igazgató hibája miatt perel a feldúlt család.

A frakció a BKV-buszok állapotának felülvizsgálatát és a migrációs paktum elutasítását is napirendre tűzné az év utolsó közgyűlésén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.