Harmincadik évadát kezdi meg a debreceni Vojtina Bábszínház

Idén a színház kiemelt feladata lesz, hogy a második játszóhelyet, a Kossuth utca 1. szám alatti Szabó Magda Pódiumtermet is megtöltsék szakmai tartalommal, integrálják a mindennapokba, és előkészítsék a Vitéz László interaktív bábteret – mondta Asbóth Anikó igazgató a bábszínház csütörtöki évadnyitóján.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 08. 24. 20:20
Fotó: Miskolczi János Forrás: debrecen.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vojtina Bábszínház az alapítása óta a negyvennyolcadik, a Debrecen város hivatásos bábszínházává válásának pedig harmincadik évadát kezdi meg. Asbóth Anikó, a színház igazgatója felidézte, hogy a városi köznyelvben Pódiumteremként ismert épületet az energiaválság miatt hozott megszorító intézkedések alatt használta játszóhelyként az elmúlt évben a bábszínház, de május elsejével a társulat megkapta a várostól, így 

a hagyományos játszóhely mellett már egy másikkal is rendelkeznek, ami több lehetőséget ad a társulatnak.

 

A Vojtina Bábszínház épülete (Fotó:  Dehir.hu/Kandert Szabolcs)


A bábszínház igazgatója kiemelte azt is, hogy a színház fölötti három lakást is megtarthatta a teátrum, ami nagy segítség a társulatnak, ugyanis a vendéglakások mellé az egyikben próbatermet tudnak kialakítani.
Láposi Terka, a bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője hangsúlyozta: az a legfontosabb, hogy a két játszóhelyen található négy teremben tudjanak úgy működni, hogy még nem bővült a létszám. Asbóth Anikó megjegyezte: erre egyelőre nem elég a költségvetés, de remélik, hogy jövőre a létszámbővítést is tudják majd finanszírozni.

Az előadásokról szólva az igazgató kifejtette, hogy a színházteremben két új és két majdnem új bemutató lesz az új évadban.

Az Óriásölő Margaret, amelyet a koronavírus-járvány előtt pár alkalommal már játszottak, új szereposztással kerül színre, míg az Arika, az elkápráztatóművész eddig csak online volt látható.

A Malom bonyodalmat májusban mutatták be, de ebben az évadban fogják játszani, tavasszal pedig a Zozó munkacímet viselő előadást tervezik bemutatni, amely egy magányos szörnyről szól. Ezeken kívül műsoron lesz a Szerencsés János, a Vas Laci, a Hoppláda és a Mese a madárfészekről is – tette hozzá az igazgató.

Láposi Terka elmondta, hogy a következő évadban a Miénk itt a tér programba kortárs alkotókat hívnak meg. A repertoáron lesz a Rítus játék, de új kamarajátékkal is készülnek Tóth Gyula Gábor Mese a Mindenről, a Semmiről és más mesék című könyve alapján. 

Az ovis foglalkoztatók is folytatódnak, megújulva látható lesz a Lomtalanítás és a Csudakard, és repertoáron marad a Virágot lépő, valamint az Égig érő fa előadás is.

Az új évad tervei között szerepel a Vitéz László baráti kör létrehozása, a tárlatok szempontjából pedig arra törekszenek majd, hogy a gyerekek játszhassanak is a kiállításokban.

 Asbóth Anikó az évad fontos feladatai között említette, hogy előkészítsék a Vitéz László interaktív bábteret,

a Kemény Henrik hagyatékából nyíló új kiállítást, amelyet várhatóan a Kossuth-díjas bábművész születésének 100. évfordulóján, 2025-ben fognak bemutatni.
Puskás István alpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte: örül annak, hogy kulturális területért felelős alpolgármesterként végre nem a megszorításokról kell beszámoljon, ugyanis nem kell kényszerintézkedésekre számítani sem járvány, sem energetikai helyzet miatt. 

Kifejtette: bízik abban, hogy nyugodtabb év áll az emberek előtt, amelybe gazdagságot hoz majd a Vojtina Bábszínház.

A 2023/2024-es évad nyitóprogramját szombaton tartja a bábszínház, az Idesüss a figurásra elnevezésű kapunyitó esemény 10 órakor kezdődik az Emlékkertben, és egészen 12:30-ig várják az érdeklődőket előadásokkal és számtalan kísérőrendezvénnyel.

 

Borítókép: Láposi Terka, Asbóth Anikó és Puskás István a sajtótájékoztatón (Fotó: Debrecen.hu/Miskolczi János)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.