Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója a köszöntőbeszédében kiemelte: – Kerényi Imréhez hasonló szellemi óriásokra ma is szükség van. Különösen most, amikor Nyugaton még számunkra egyértelműnek hitt dolgok is megkérdőjeleződnek. Elmosódnak a határok férfi és nő között, jó és rossz között, elmosódnak a határok kultúrák között. Kellenek az olyan kapaszkodók, mint Kerényi Imre személye és munkássága, az egyértelmű, határozott iránymutatások, a zsinórmértékek. Színházi rendezőként, íróként és politikusként sem ismert megalkuvást.
Hozzátette, hogy vannak az életben megkérdőjelezhetetlen dolgok. Mint mondta, ilyen megkérdőjelezhetetlen tény egyebek közt az, hogy Európa megmaradása a nemzetek megmaradásán múlik, és hogy Európa megmaradását a keresztény világnézet alapjaira épített felelős politika biztosítja.
És meglátása szerint az is vitathatatlan, hogy Magyarország nem sodródhat bele Európa fizikai és szellemi belső és külső határainak elmosásába. – Ezért is kötelességünk Kerényi Imre kulturális és politikai hagyatékának felelős megőrzése, emlékének ápolása – zárta gondolatait Móczár Gábor főigazgató.
Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész a beszédében kiemelte: egy bemutatóra készülés szakmai kurzus is egyben, és Kerényi Imrétől mindenki sokat tanulhatott a próbafolyamatok alatt. – Még mindig a fülünkbe cseng, ahogy nyílt instrukciót adsz, ahogy átviharzol a színpadon, és egy-két hasznos tanáccsal ellátsz bennünket.
Kihívások nap mint nap érnek minket, s hogy milyen válaszokat tudunk adni, függ attól a belső erőtől, amit hordozunk, és attól a szakmaiságtól is, mellyel rendelkezünk, amelyre te saját tartásoddal, erőddel, folyamatosan példával szolgáltál.
Több mint négy évtizedig tanítottál a Színművészeti Egyetemen, és növendékeid sorsa mindig nagyon fontos volt számodra. De nem csak az övék. Felkészítetted őket arra, hogy egészséges önbizalommal, kíváncsisággal és szakmai alázattal induljanak el ezen a gyönyörű pályán – emlékezett, hozzátéve, hogy Kerényi Imre a kihívások elfogadására és önálló gondolkodásra is tanította a növendékeit. A József Attila Színház igazgatója ezt követően Szép Ernő Imádság című versével zárta gondolatait, amelyet Rusz Milán Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, a Magyarországi Szerb Színház ügyvezető igazgatójának közreműködésével adott elő. A megemlékezés Kiss Rigó László szeged–csanádi megyéspüspök áldásával, valamint az emlékezés és a kegyelet virágainak elhelyezésével ért véget.
A rendezvény után Kerényi Imre egykori alkotótársa, Nagybaczoni Nagy Kati rendező, egyetemi művésztanár, illetve a tanár úr egykori növendékei közül Dolhai Attila színművész is megosztotta lapunkkal néhány gondolatát. Nagybaczoni Nagy Katalin elmondása szerint kivételezett helyzetben van, mert még az egyetem elvégzése előtt hosszú éveken át Kerényi Imre rendezőasszisztense lehetett. – Bizonyos értelemben az egyetlen rendező növendékének tekinthetem magam, hiszen az egyetemen kizárólag színészeket tanított. Fantasztikusan nyitott volt. Mindig figyelmesen meghallgatta, hogy mit mondok, és végtelenül büszke voltam arra, hogy ha egy-egy olyan gondolatomat, ami rokon volt az ő koncepciójával, beépítettünk a darabba. Ugyanígy büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy – amint abban megegyeztünk – az unokájának, Dávidnak, aki szintén rendezőnek készül, majd én adhatom tovább mindazt, amit egykor Imrétől tanultam – fejtette ki, hozzátéve, hogy Kerényi Imrének volt egy nagyon sajátos nyelvezete is. Mint mondta, a tanár úr rendkívül izgalmas humorral és magas intelligenciával rendelkezett, emellett pedig sosem habozott kijelenteni az evidenciákat. –Ezek a jellemzők alkották meg az Imre-nyelv egyedi elegyét. Egy olyan színházi nyelvet, amit csak azok értenek igazán, akik tőle tanultak. Az Imre-iskola egykori növendékeiként ma is használjuk ezt a közös nyelvet, és ma is pontosan tudjuk, mit jelent, ha azt mondjuk, diagonál, és hogyan kell azt megvalósítani, ahogy Imre elvárná. Ezáltal ma is él és hat mindaz, amit tőle tanultunk – zárta gondolatait Nagybaczoni Nagy Kati.
Dolhai Attila, Kerényi Imre egykori tanítványa is jelen volt a megemlékezésen: – Amikor utoljára találkoztam a tanár úrral, olyan soron kívüli osztálytalálkozón vettünk részt, amit ő kezdeményezett. Ezen az összejövetelen mindenkitől megkérdezte, hogy éppen hol tartunk az életben, és miközben a régi emlékeket is felidéztük, mindenkinek útravalókat rakosgatott a virtuális tarisznyájába. Akkor még nem tudtuk, hogy mennyire beteg – idézte fel lapunknak Kerényi Imrével kapcsolatos utolsó emlékeit az egykori tanítvány, majd hozzátette:
osztályfőnökük mindig arra buzdította őket, hogy ne hagyják, hogy a nehézségek beárnyékolják az életüket.
– Arra nevelt bennünket, hogy küzdjünk tovább, és ha esetleg nem lehetünk éppen a színpadon, fedezzük fel a színház világának más szakmáit is. Rendezzünk, írjunk kritikát, darabot, fedezzük fel az alkotás különböző lehetőségeit. Mániákus alkotásvágyát plántálta belénk. Mindig összetartotta az osztályt, miközben mindannyiunkra külön-külön odafigyelt, és rendszeresen kaptunk tőle személyes visszajelzéseket is. Nekem például egyszer azt mondta, hogy jó színész lehet belőlem, ha megtanulok végre rendesen beszélni. Ezt akkor nagyon komolyan vettem, és nagyon hálás vagyok neki érte, hogy noszogatott. Remélem, odafentről most is figyeli, hogy hol tartunk éppen, és büszkén néz le ránk – osztotta meg velünk a gondolatait Dolhai Attila.
