A magyar történelem egyik legnagyobb, szentté avatott királylánya koponyaereklyéjének vizsgálatát 2017–2018 fordulóján Erdő Péter bíboros kérésére kezdeményezte Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet archeogenetikai csoportjánál. Ezt követően történt meg az első mintavételezés és archeogenetikai elemzés Szent Margit koponyaereklyéjéből, valamint Macsói Béla herceg – Szent Margit unokaöccse – csontvázából.
A két személy földi maradványainak sorsa önmagában is érdekes történet, s mindkét esetben nagyon valószínű, hogy a csontok valóban ahhoz a személyhez tartoznak, akinek tulajdonítják azokat.
Szent Margit csontjainak, illetve az azokkal együtt őrzött tárgyaknak a története a magyar kultúrhistória egyik legjobban dokumentált ereklyetörténete. A törökök 1541-es budai berendezkedése idején a Margit-szigeti kolostor apácái értékeikkel együtt előbb Nagyváradra, majd Nagyszombatra, végül Pozsonyba, a klarisszák kolostorába menekültek. Mindvégig velük volt Árpád-házi Szent Margit minden ereklyéje: koporsója, a benne lévő csontmaradványokkal, a koponya, a kar-, láb- és gerinccsontok, több ruhanemű, amelyek bizonyára nem a holttest mellett voltak a sírban, hanem csupán a kolostorban őrizték azokat, mint Margit tárgyait.
A történet érdekessége, hogy a szent vezeklőövét és bizonyára az önostorozára alkalmazott korbácsát is sokáig használták. Még arról is van adat, hogy az övet olykor-olykor kikölcsönözték, mert az volt a híre, hogy megkönnyíti a szülést. Az ostorból csak foszlányok maradtak, az öv viszont ma is megtalálható az esztergomi bazilika kincstárában. Arról is van adat, hogy a koponyát 1643-ban tették ki tiszteletre a templom kórusában, de ma már a koponyából csak szilánkokat őriznek Esztergomban. Feltehetően az apácák elajándékozgatták vagy eladogatták a maradványokat a bűnbánóknak.
Ugyancsak erős valószínűséggel azonosítható Macsói Béla herceg csontváza.
Őt 1272-ben egy Margit-szigeti mulatozás közben mészárolta le a nagy hatalmú báró, Kőszegi Nagy Henrik. Korábban ugyanis közösen vettek részt az akkoriban dúló és bonyodalmas trónharcokban, s most a báró pártütéssel vádolta a herceget. A szóváltásból dulakodás, majd mészárlás lett. A legenda szerint testének véres darabjait unokahúga, Margit és a többi apáca szedte össze, s temette el a kolostorban.
A kolostor sekrestyéjének feltárásakor, 1915 tavaszán a padozat terazzo kockái alatt különös csontokat találtak. Bartucz Lajos antropológus 20–25 éves férfi csontvázaként azonosította a maradványokat, amelyeken összesen 23 kardvágást különített el. Megállapította, hogy a jobb alkart és a bal kart összevagdalták, mély vágásokat ejtettek a combcsonton. A kar ugyan nem vált le, de cafatokban lóghatott. A koponyán több, egyenként is halálos sérülést azonosított, az orrcsontokat levágták… Aligha lehet kétséges, hogy a lemészárolt herceg csontjaira bukkantak a feltárás során, akit bizonyára a báró emberei koncoltak föl. A maradványok, bár az elmúlt száz évben nem mindig voltak szem előtt, most a Magyar Természettudományi Múzeumban vannak.
Béla herceg teljes genetikai információját – mint sarokpontot – az idén sikerült azonosítani. Így IV. Béla leánya, Árpád-házi Szent Margit fejereklyéje is genetikailag azonosíthatóvá vált – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, tiszteletbeli elnöke. Kovács Bence Gábor, az Acheogenetikai kutatóközpont munkatársa elmondta, pontos mitokondriális egyezést találtak Macsói Béla és Szent Margit között, a genetikai öröklődés szabályait követve Béla herceg és Szent Margit mitokondriális DNS-e ugyanis megegyezik, a két személy egymás közeli, anyai ági rokona. Kásler Miklós hozzátette: a leányági genetikai vizsgálatoknak óriási szerepük van az Árpád-házi leszármazottak feltérképezésében. A mitokondriális DNS anyáról gyermekre öröklődik, egyenesen női ágon mutatható csak ki ez az öröklődésmenet, így alkalmas generációkon átívelően személyek azonosítására, ezért is szorgalmazta a leányági vizsgálatokat.
A következőkben speciális eljárással elvégzik Szent Margit mintájának genomdúsítását. A személyek meghatározására és populációgenetikai vizsgálatokra alkalmas DNS-szakaszokat mélyebb analízisnek vetik alá. Ezáltal meghatározhatóvá válnak a genetikai távolságok a családfán, valamint a rokonsági és kapcsolati fokok is. Az intézet célja, hogy minél több személyt helyezzen el az Árpád-ház családfáján, s a fennmaradt – de ma még nem azonosítható csontokat – konkrét személyekhez tudják kötni.
