Komáromtól Kassáig felbolydult a nép. Apus azt mondta, hogy ragyogjon minden a nagy napon, mert visszatérünk édes hazánk kebelébe. Tósztot mondott a Kulacsban: Meglátjátok, Ógyalla a régi fényében ragyog majd, járási székhely leszünk megint! Márpedig ha valaki, apus biztosan tudta, mert a város legrégebbi elöljárója volt. Tekintélyes ember.
Egész Ógyalla szépítkezett. A férfiak diadalkaput ácsoltak, frissen meszelték a falakat, az asszonyok olyanra súrolták a kockakövet, hogy enni lehetett róla, a leányegyletben koszorúkat fontunk, hogy minden bevonuló vitéz nyakába jusson egy. A Fazakas mészárszék egy birkát ajánlott fel, a Fejér patika előtt állították fel a lacikonyhájukat. Még a bolond Petykó is verssel készült, amolyan szélütött rigmussal, ami tőle kitelik. Kacagott a nép, na, ezt a Petykót jól el kell dugni, nehogy Horthy atyánk elé penderüljön.
Frissítővel, házi kaláccsal vártuk az érkezőket, hátha megpihennek nálunk. Thege tanár úr, a Konkolyi-Thege család egyenes ági leszármazottja erre az eshetőségre rövid ismertetővel készült. Hiszen városunk szülötte Feszty Árpád, a körkép híres festője, sőt Jókai Mór anyai nagyszülei is ógyallaiak voltak. Hadd tudja meg a kormányzó úr őfőméltósága és a magyar honvédek a visszaítélt területek rejtett kincseit.
1938. november hatodikán vonult át rajtunk a dicsőséges honvéd század. A város piros-fehér-zöldbe öltözött. Apus könnyezett, mikor húsz év után a házunk erkélyére kitűzte a nemzeti színű zászlót. Vártuk, hogy Horthy Miklós hozzánk is belovagol fehér lovon, de sajnos Komárom után automobilon szállították, nehogy meghűljön az őszi szélben. Azt beszélik, napokkal később, valahol Kassa határában szállt nyeregbe ismét. Sebaj, a fölmentő sereg kapitánya a Főtéren felolvasta Imrédy Béla hozzánk intézett szózatát: „Itt ölelkezik ma a Fölvidék ezernyi próbát böcsülettel kiállt népe a trianoni börtönráccsal tőle 20 éven át elválasztott 9 milliónyi magyarral.” Elénekeltük a himnuszt, az emberek egymást ölelgették, hajnalig mulatott a nép. Az én koszorúmat egy hadnagy kapta. Apus unszolt a háttérből, adjam már oda, mielőtt végleg átvonulnak rajtunk. Sallai fotográfus elkapta a pillanatot, sokáig kint volt a kép a városháza vitrinjében.
