A nagy mesélő

Hetvenhárom telén, Balassagyarmaton volt a híres túszdráma, a lánykollégiumban.

Semmit se tudnak ezek! Nekem elhiheti, szájhősök, egytől egyig. Olvasok mindent, meg annak az ellenkezőjét. Az időmből telik. Memoárokat, hogy ki mekkora vitéz volt az átkosban. Röhögöm. Jól jegyezze meg, amit mondok, mert Kemény Géza mondja ezt magának, márpedig Kemény Géza múltja nem tréfavizit. Világos?

Hetvenhárom telén, Balassagyarmaton volt a híres túszdráma, a lánykollégiumban. Hogy ott voltam-e?! Én jártam be hozzájuk, a katlanba, én voltam a túsztárgyaló. Velem küldtek élelmet, vizet, gyógyszert, már amíg az a két gazember, a Pintye fiúk beengedtek. Hat napig tartott. A város lezárva, mesterlövészek a tetőkön, odabent tizenöt lány azzal a két megátalkodott gazemberrel. Az apjuk komcsi fejes volt, határőr tiszt, ha jól emlékszem. A srácai meg kiváltságosok, mindent megengedhettek maguknak, az alezredes elvtárs úgyis kimosta őket. Bejáratosak voltak a laktanyába, kilopták az apjuk fegyvereit. Azokkal sétáltak be a kollégiumba. A lányok épphogy visszatértek a hétvégi kimaradásról, lefekvéshez készülődtek.

Sztoj! Mindenki a nagyterembe! Aki szökni próbál, lelőjük! A nagyobbik Pintye volt a főnök. Az öccse, az a hülye gyerek, akinek heccből nyilaskereszt lógott a nyakában, a csicskája. Valójában hétfős galeri tartotta rettegésben a várost, loptak, garázdálkodtak, de senki se merte szóvá tenni az öreg Pintye miatt. Ettől az akciótól, a fegyverektől azonban a többiek berezeltek. A két testvért ez se tartotta vissza, gyerünk, foglaljuk el a kollégiumot!

Második napon az egyik lánnyal leíratták a követeléseiket. Lefüggönyzött autóbuszt akartak, ami Ferihegyre viszi őket a lányokkal együtt. Repülőgépet, amivel majd elhagyják az országot, géppisztolyokat és annyi valutát, amennyi talán a nemzeti bank trezorjában sem volt akkoriban.

Gondolja el, ketten voltak csupán, de megbénították a várost. A rendőrök körbevették a házat, a parancsokat Pestről kapták, még egy orosz tiszt is előkerült. Nem látott ilyet senki abban az időben. De még az oroszok vagy a pesti fejesek sem. Azt hittük, túszdráma csak valahol Amerikában létezik, legfeljebb a Távol-Keleten. Túsztárgyalónak a hírét se hallották, ezért fordultak hozzám. Samu professzor, a Sárga ház igazgatója sokat segített. Nekem is súgott, hogyan lépjek fel, mit mondjak, mire figyeljek, ha bejutottam az épületbe. Nem mondom, jól jött a segítség, de magamtól is ment volna. Tudja, alkati kérdés, adottság kell hozzá. Márpedig a helyiek tudták, Kemény Gézánál jobbat úgyse találnak.

A negyedik napon megelégelték a fiúk, hogy bejárkálok, közölték, ha még egyszer meglátnak a kapuban, keresztüllőnek, mint egy kutyát. Csak az elemózsiát hagyjam ott, belőlem nem kérnek. Addigra persze földerítettem a terepet. Tudtam, hogy csak ketten vannak, és fogy az erejük. Ezek kulcsinformációk voltak a mentőakcióhoz. A nagyobbik Pintye óvatlan volt, kilőtte egy mesterlövész. Ekkor a rendőrök fölszakították az ajtót, leteperték a kisebbiket, így szabadultak ki a lányok az egy hétig tartó fogságból.

No persze, teljes hírzárlat, agyonhallgatás, hiszen a kommunista embertípus világában ilyen meg se történhet. A suttogó propagandát mégse lehetett megállítani. A balassagyarmati túszdráma legenda lett az országban. A kisebbik Pintye tíz évet kapott, a nyilvánosság teljes kizárásával. A szülők nevet változtattak, egy távoli kisvárosban húzták meg magukat.

Ez abban az évben történt, mikor pártutasításra felbomlasztották az Illés együttest. Arról is tudnék mesélni, mert akkor már a fővárosban voltam. Mondja, nem untatom?

X

Jöjjön, uram, kimentem az apám karmaiból. Notórius nagyotmondó az öreg. Egyébként tényleg ott volt Balassagyarmaton, abban az időben. Samu főorvos is valódi személy, az osztályán kezelték apámat, az idegelmén. Valójában a főorvos volt a túsztárgyaló, az öregem rossz szokása szerint belebújt a szerepébe. Érdekes, a történetei mindig tűpontosak. Csak amit magáról állít, abból nem igaz semmi. Amúgy nincs baj vele. Mikor kiöntött az Ipoly, az élete kockáztatásával mentett embert, jószágot. Az unokák tátott szájjal hallgatják, ha mesélni kezd. Időnként beül ide, a csehóba, keresi a hallgatóságát, akinek előadhatja a huszadik századot. Ne haragudjon rá, veszélytelen.

Borítókép: Portré, 1973. (Adományozó: Fortepan/Kereki Sándor)