Nagy dolog a szerelem

Imádom, ahogy csücsörít a kis bajsza alatt. Cuki fiúka! Az én mackóm, a csokimacikám. Ő meg azt mondja nekem, hogy bocikám.

Néha kimegyünk a Szecskába, ott kapott le minket Pista, a Kismackóm barátja. Még jó, hogy fürdősapkában vagyok, szörnyű volt a hajam aznap. Pedig mióta Ő van nekem, igyekszem adni magamra. Pedikűr, manikűr, pár színesebb gönc, hetente fodrász. Manyi, a fodrászom akadékoskodik. Vigyázz vele, kihasznál, mit akarna tőled, hisz tizenöt évvel fiatalabb. De hát mi az a tizenöt év, ha egyszer szeretjük egymást? Az életben vannak kivételek, nem minden ugyanarra a kaptafára jár. Meg aztán, idén betöltöm a negyvenet, meddig válogassak még?

Eddig nem volt szerencsém a férfiakkal. Folyton eltűntek valahogy.

Pali, az első fiúm egy adonisz volt. Már a jövőt tervezgettük, mikor beütött ötvenhat. Pali is hőzöngött, hiába könyörögtem, hogy maradjon veszteg, kisemberek vagyunk mi ahhoz, hogy beleüssük az orrunkat a politikába. Erre fel mi lett? Visszajöttek az oroszok, és Pali a zöldhatáron át kilépett az életemből.

Bécsből küldött egy képeslapot, hogy mennyire szeret, de a történelem nem teszi lehetővé, hogy beteljesüljünk. Kitehettem az ablakba.

Tibor mellett vigasztalódtam, őt meg fél évre rá lefogták szervezkedés gyanújával. Eltűnt a börtön süllyesztőjében. Hatvanháromban szabadult, ha jól emlékszem amnéziát kapott, vagy talán amnesztiát? Mindegy, mert akkor már Jóskával futottam. Ott ismertem meg a Postán, ahol érettségi óta dolgozom, az elveszett levelek panaszirodáján. Jóska volt a vállalati fotós, nagy dumás, talpraesett fiú. Na, mondom, ha lehiggad mellettem, elég jó férjet nevelek belőle. Nem higgadt le. Annyira nem, hogy az egyik vidéki esküvőn, mert fusiban esküvőkön fényképezett, felcsípte magának a koszorúslányt. Eltűnt vele, valamelyik alföldi faluban élnek. Engem, egy finom városi lányt lecserélt egy parasztra. Ki érti a férfiakat?

Pityummal végre révbe értem. Elvett. Jómódú maszek fogtechnikus, saját laborral. De biz’ Isten, engem csak az érdekelt, hogy összestimmeljünk. Pityuval hatvanhatban keltünk egybe. Társaságban tévén néztük a táncdalfesztivált, sose felejtem el, mikor Kovács Kati nyakán dagadtak az erek, úgy énekelte, hogy „nem leszek a játékszered”, Pityu átkarolta a derekam. Mi tagadás, még aznap éjjel egymáséi lettünk, a vendéglátók fürdőszobájában. Nem vagyok az a típus, de az élet sok mindent kihoz az emberből. Néha voltak vitáink, én gyereket akartam, mondogattam neki, te Pityu, most van itt az idő, hisz már a gyest is bevezették. Pityu féltette a kényelmes, megszokott életét. Ennek ellenére úgy éltünk, mint egy galambpár, irigyeltek az emberek. Egy baj volt, a motor. Pityu kamaszkora óta motorozott, egyszer megcsúszott a hegyi úton, bele az árokba, azonnal a nyakát törte. Állítólag nem szenvedett.

Ott maradtam özvegyen. Akadt még egy-két rövidebb kapcsolatom, de inkább csak futólag, mert leterített a gyász.

Gyanakvó lettem. Pityu után kisebb vagyont örököltem, mindenkiben azt figyeltem, hogy csak a pénzemért szeret, vagy amúgy is. Kálmán szerkesztő volt valami lapnál. Irodalmi. Állandóan olvasott. És olyanokat tudott mondani két Lánchíd konyak után, hogy majd’ leszakadt a csillár. A szava járása volt, hogy ez itt egy gulyáskommunizmus. Mi köze van a marhagulyásnak a kommunizmushoz? Kettős beszédről, áthallásról hadováltak a barátaival, olyanokat mondott, hogy itt csak a sorok között lehet írni. Mindezt az én két szoba-hallos, összkomfortos lakásomban. Naná, hogy kitettem őket, diliházat nem nyitok a hülyéknek.

Jaj, ez a fiúka, a Kismackó! Most kitalálta, hogy menjünk a Magas-Tátrába. Nyaralni. Nem bánom, ezen ne múljon, megkapja tőlem a szülinapjára.

*

Fölkerültem Pestre, nem ismertem senkit. Böbikével a Postán találkoztam, mikor a szüleim elveszett levelét reklamáltam. Kedves nő. Mindjárt a szárnyai alá vett, pár hét múlva átköltöztem hozzá a munkásszállóról. Mégiscsak jobb, valóságos luxusban él. Nem tudom, hogy mi lesz ebből. Hagyom magam. Egy hónap múlva Böbe átveszi a Wartburg kiutalását, attól kezdve utazunk is. Minden megvan, amire vágyik az ember.

Borítókép: Budapest, Városliget, Széchenyi-fürdő, 1973. (Fotó: Fortepan/Kereki Sándor)