időjárás 15°C Amália 2022. október 7.
logo

Teresa Worowska: A sikeres munkához nem csak a nyelvet kell ismerni

Regényi Huba
2022.09.15. 09:17 2022.09.15. 12:32
Teresa Worowska: A sikeres munkához nem csak a nyelvet kell ismerni

Sikerekben gazdag nyarat tudhat maga mögött: legutóbbi kötete – Hamvas Béla válogatott, lengyelre fordított esszéi – a krakkói De Revolutionibus könyvesbolt eladási listájának élén találta magát; majd megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Kimondottan lelkesítette, hogy egy mások által nehezen tanulhatónak tartott nyelvvel, vagyis a magyarral foglalkozhat. Teresa Worowska hosszú műfordítói pályafutással a háta mögött vallja: a sikeres munkához nem csak a nyelvet kell ismerni.

– A Varsói Egyetem magyar szakán diplomázott 1977-ben. Mi vonzotta a nyelvünkhöz? Netán felsőfokú tanulmányainak megkezdése előtt is volt vele kapcsolata?
– Csak annyi, hogy fordításban megismerkedtem Gárdonyi Géza Egri csillagok és Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényével, akkoriban ugyanis mindkettő kötelező olvasmány volt a lengyel általános iskolákban. Mindig könnyen tanultam nyelveket, úgyhogy a magyar kapcsán nemhogy riasztott, hanem egyenesen vonzott, hogy olyannal foglalkozhatok, amelyet a többiek nehezen tanulhatónak tartanak. Az volt az érzésem, hogy menni fog – és így is lett. És persze ott volt a lengyel–magyar barátság hagyománya is, amely szintén befolyásolt a döntésben.
– Még 1977-ben Magyarországra költözött, azóta is itt él. Azonnal ideszólította a munka?
– Nem éppen. A Balatonnál töltöttem a nyarat, és ott megismerkedtem a jövendőbelimmel. Világos volt, hogy én bárhol tudom folytatni a pályámat, ő viszont nem, így hát ideköltöztem. Négy gyerekünk született, úgyhogy a házasságunk első másfél évtizede nem a műfordításról, inkább a gyereknevelésről szólt. Csak utána kezdtem magyar szövegek átültetésével foglalkozni.
– És immár ugyanennyi ideje, másfél évtizede foglalkozik a jövendőbeli lengyel műfordítók képzésével is. Mekkora érdeklődés mutatkozik Lengyelországban a magyar irodalom megismerésére és megismertetésére?
– Korábban Balassi Intézetnek hívták azt az intézményt, ahol mód nyílik erre, jelenleg Magyar Diplomáciai Akadémia a neve. A magyar állam tartja fenn, különböző kurzusokon lehet részt venni. Az egyéves műfordítóin például tíz fő ismerkedhet meg a XX. századi magyar irodalommal, és megtanulhatja, hogyan kell irodalmi műveket fordítani. Általában két-három lengyel akad közöttük, az ő gyakorlófordításaikat nézem át, és igyekszem átadni nekik a szakma műhelyi tudását.

– Hogyan lehet megtanulni fordítani? Egyáltalán: tanítható-e ez a tevékenység?
– Az alapok – nyelvi érzék, stiláris érzék – vagy megvannak valakinek, vagy nincsenek. Ezeket nem lehet oktatni, sok minden mást viszont igen. Már csak azért is, mert egy műfordító végső soron nem a nyelvvel foglalkozik, hanem az ahhoz tartozó kultúrával. Ezért meg kell ismernie a forrásnyelvhez tartozó kultúra különféle elemeit, mielőtt nekilátna a szöveg célnyelvre való átültetésének. Hogy csak egyetlen példát mondjak: ha egy magyar meghallja vagy papíron meglátja azt a két szót, hogy „Mátyás király”, azonnal asszociációi támadnak.
– Mátyás, az igazságos; egyszer volt Budán kutyavásár; meghalt Mátyás, oda az igazság…
– Úgy van, és a sor még folytatható: Visegrád, Beatrix, fekete sereg, corvinák… Mindez úgyszólván automatikusan bukkan fel a magyar befogadó tudatában. A lengyel olvasónak viszont nem lesznek ilyen képzettársításai, holott ahhoz, hogy értse, mi mindent hívhat elő az, hogy „Mátyás király”, mindenképpen szükség volna rájuk. 

Ezért kell a műfordítónak jól ismerni mind a két nyelvet, és megtalálni a módját, hogy amikor lehetséges, ezeket az ismereteket eljuttassa a célnyelven olvasókhoz, ha pedig nem lehetséges – mert túl összetett a dolog –, minél többet megmentsen az üzenetből. Én például valamennyi fordításkötetemhez terjedelmes utószót szoktam írni.
– Balassi Bálint, Kosztolányi Dezső, Hamvas Béla, Márai Sándor – csak néhány hazai alkotó, akiktől fordított. Melyikük munkáival volt a legkönnyebb dolga?
– Egyértelműen Márai Sándoréival. Elegánsan ír, emelt, intellektuális nyelven, sosem érthetetlen vagy homályos. Egy fia­tal lengyel író, aki megismerkedett a műveivel, úgy fogalmazott nekem, hogy Márai egyszerűen nem tudott hibázni – sem az életében emberként, sem a köteteiben alkotóként.
– Ezek után jól gondoljuk, hogy Lengyelországban Márai a legnépszerűbb magyar író?
– Így van. Bár a kétezres évek eleje óta a magyar irodalomnak amúgy is igen jó szezonja van odahaza, egyértelműen Márai a legismertebb és a legnépszerűbb magyar alkotó. 2002-ben jelent meg tőle az első két könyv lengyelül – A gyertyák csonkig égnek és az Egy polgár vallomásai –, azóta minden évben kijön tőle egy-egy újabb kötet. Eddig több mint harminc műve jelent meg, úgyhogy nincs olvasó lengyel, aki ne találkozott volna a nevével vagy valamelyik munkájával. A magyar alkotók közül korábban – a XIX. és a XX. század fordulóján – csak Petőfivel történt ilyen!
– Ady Endre kimaradt volna a lengyelre fordított magyar költők sorából?
– Nem maradt ki. Az előző rendszerben négy könyv is megjelent tőle, de egy-egy köteten néha tizenvalahány költő dolgozott, mindegyik a maga versvilága szerint fordított, ráadásul valamennyi vers nyersfordítás alapján készült. Így nem lehet komoly eredményt elérni, mert nem derül ki, hogy az eredeti alkotónak milyen a maga portréja – nyelvi értelemben. A fordítók anélkül láttak neki a költeményei átültetésének, hogy tanulmányozták volna Ady nyelvi fordulatait, szóhasználatát, képalkotási technikáját. Mindez meg is látszik a végeredményen: a lengyel olvasók a mai napig nem tudják, valójában milyen erejű költő volt Ady.
– Márai erejéről viszont már lehet fogalmuk. Mivel magyarázható átütő lengyelországi sikere?
– Több oka van. Először is jó ajánlója volt. Volt egy lengyel író – Gustaw Herling-Grudzinski –, akinek a pályafutása párhuzamosságokat mutat Máraiéval: ő is emigrációba vonult, ő is külföldön vetette papírra számos jelentős művét. De ő – Máraival ellentétben – megérte a keleti blokk összeomlását. Ez az író javasolta lengyel kiadójának, hogy próbálkozzon Márai műveinek megjelentetésével, mert olaszországi tartózkodása során olvasott tőle, és el volt ragadtatva. Mások azzal a hasonlósággal magyarázzák a dolgot, amely a magyar és a lengyel történelemben mutatható ki a polgárság kapcsán. Ők a közös világérzékelésre helyezik a hangsúlyt.
– És ön mit gondol?
– Mindezek mellett főleg az a személyiség keltette fel az olvasók figyelmét, aki Márai történeteit meséli. Vagyis Márai, a megfigyelő, Márai, a gondolkodó. Ő nyűgözi le a lengyeleket, például azzal, hogy mindenki másnál tisztábban látta az akkoriban zajló folyamatok legvalószínűbb kifutását – a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában írott naplóiban például a kultúra romlását, szerepének leértékelődését. Ez nem mindennapi előrelátás – ez ritka intellektuális képesség.
– Melyik magyar alkotó követi Márai Sándort a népszerűségi listán?
– Esterházy Péter. A Harmonia caelestis és folytatása, a Javított kiadás egymást követve jött ki nálunk. Én fordítottam őket. A lengyel közönség nagyon jól fogadta a Harmonia caelestist, 2007-ben mindhárom nagyvárosba meghívták Esterházyt, ahol magyar tanszék található az egyetemen: Krakkóba, Poznanba, Varsóba. 

A Javított kiadás pedig azért váltott ki nagy visszhangot, mert az ügynökkérdésben a lengyel társadalom is megosztott – egyesek a téma ejtése, mások viszont valamennyi keletkezett anyag nyilvánosságra hozatala mellett érvelnek, és minden oldal komoly érveket hoz fel álláspontja alátámasztására. Azt a szempontot azonban, amelybe az elbeszélő belehelyezkedett, és amelyből láttatta a problémát – a történelem csúfságaival szembesülő gyerek szempontját –, a teljes lengyel politikai spektrum elfogadta.
– Említette azt a fiatal írót, aki nagyra tartja Márait. Van arra példa, hogy a magyar alkotók befolyást gyakorolnak a lengyel kulturális életre?
– Hogyne. Friss élményem: a napokban olvastam egy Jan Maciejewski nevű szerző novelláját, aki megírta Kosztolányi Dezső és unokatestvére, Csáth Géza utolsó beszélgetését. Rövid és erős alkotás, remekül mutatna például egy hétvégi mellékletben.

 

Névjegy

Teresa Worowska (1954) műfordító, filológus; a Magyar Diplomáciai Akadémia oktatója. Kiemelkedő műfordítói pályája, a magyar irodalom lengyelországi népszerűsítése, valamint a fiatal műfordítók oktatása terén végzett több évtizedes munkája elismeréseként júniusban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

 

Borítókép: Teresa Worowska (Fotó: Boldvai Balázs)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.