Kemény és rendkívül terjedelmes fába vágták fejszéjüket a Kiscelli múzeum kurátorai, amikor hozzáláttak egy, a fővárosi kutyatartás történetéről szóló kiállítás összeállításához. E hálásnak tűnő téma talán túlságosan is nagy, illetve sokrétegű ahhoz, hogy minden látogató kíváncsiságát egyformán kielégítse.
Nem is sikerült maradéktalanul, de ez ne szegje látogatási kedvét senkinek, főként a budapesti kutyabarátokét ne, akiknek a létszáma – ezt is itt tudtuk meg – megtizenhétszereződött a XIX. század közepe óta!
A kiállítás sokat ígérő geggel indít, amikor gyermekkorunk ikonikus kutyás perselyén keresztül léphetünk be a múzeum kapuján. Kár, hogy ezt az ötletvonalat a rendezők nem viszik tovább, leszámítva azt a fekete macskát, amelyet az egyik sarokban, a kiállítási tárgyak alatt, ebmagasságban rejtettek el alighanem azon kutyák szórakoztatására, akiket gazdáik magukkal hoznak a kiállításra.
Tudniillik kitűnő, a témához jól passzoló ötlet az is, hogy a látogatók bevihetik négylábúikat a kiállításra.
A helyszín a néhai barokk zárdaépület néhány éve kiállítótérré átalakított hatalmas, zegzugos borospincéje, amely korábban olyan fantasztikusan jól sikerült tárlatnak adott otthont, mint amilyen a tavaly szeptemberben megnyílt Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások… című vécétörténeti kiállítás volt.
A mostani Vau! – A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete elnevezésű kiállítás a címének megfelelően a városi ebtartás történetét járja körül. Az ember és a kutya együttélése nem meglepő módon a bronzkorig nyúlik vissza.
