Mit keresett Rezeda Kázmér az Ódon pincében?

Elég hosszú volt az út idáig a Dob utcai ruhafestödéből s ruhatisztítóból, de jó helyre kanyargó út volt, az már biztos. Aztán, ha már idáig kanyargott az út a Dob utcából egészen a köveskáli Ódon pincéig, akkor belefogtak ők ketten, István, a kelmefestő és Irmus, aki látott már szőlőt, pincét azelőtt is.

A balatoni táj és egy ódon pince látványa előhívja Rezeda Kázmérból az emlékeket Forrás: Gettty Images

Ott ült az öreg, s Rezeda Kázmér nézte őt.

Szerették egymást.

Rezeda Kázmér elvette feleségül az öreg lányát, még akkor, amikor a Dob utcában volt kelmefestő, s elváltak aztán, nagyjából akkoriban, amikor az út felkanyarodott a köveskáli hegyre. S az öreg szerette akkor is Rezeda Kázmért, gyakorta „vejemuramnak” szólította, s várta. S ha találkoztak, akkor megölelték egymást, beszélgettek, megittak egy pohárt bort, s felnevettek, mindenféle régi dolgokon.

Most mondd meg, mi a fenén nevessen az ember a köveskáli Ódon pincében, ha nem a régi dolgokon.

Aztán Rezeda Kázmér el-elmaradozott, a sok dolog, a munka, új család, gondok, de az öreg mindig várta őt.

 

Szózat és Feszty-körkép

A pince bejárata fölött a Feszty-körkép volt bekeretezve. S ki volt rakva a Szózat is. Hát talán ezért.

Irmus jött, kicsit sírt, aztán megkérdezte:

– Ennétek valamit?

– Jó. 

S lett kolbász meg sonka a tálon, s finom házi kenyér, aztán Irmus és Rezeda Kázmér egykor volt felesége elbeszélgettek a kovászról s annak etetéséről, Rezeda Kázmér pedig összemosolygott a fiával, ahogy hallgatták, az öreg pedig nézett. Ő is mosolygott.

S Rezeda Kázmér tudta, így akar rá emlékezni most már mindig, ahogy így mosolyog. Nem úgy, ahogy bent hagyták a kórházban, sehová sem nézve, hanyatt fekve, ágya szélén a halállal.

– Milyen bort visztek, melyikből tegyek? – kérdezte Irmus, s kitörölte szeméből a könnyet.

Rezeda Kázmér Juhfarkot kért, s kapott azt is meg még az összes többit.

Aztán elbúcsúztak, megölelték egymást, és nem mondták ki. Mert minek az ilyesmit kimondani. Hamarosan úgyis találkoznak majd, a köveskáli temetőben, ahol az öreg, a Papus nyugodni fog.

Ott ült az öreg.

Jól sikerült kép volt róla, az ott, a falon, a pince falán, ahová elvitte őt a kanyargós útja, s ahol otthon volt, ahová megérkezett.

– Szervusz, István…

– Szervusz, vejemuram. Aztán látlak-e még?

– Igen, István. 

Hiszen az a reményünk, hogy egyszer majd mindannyian újra látjuk egymást…

Borítókép: A balatoni táj és egy ódon pince látványa előhívja Rezeda Kázmérból az emlékeket. (Fotó: Getty Images)