A mai kornak megfelelő lendületes, áttekinthető, gondosan rendszerezett válogatás jelent meg az elsősorban költőként ismert Petőfi Sándor prózai írásaiból. A Király Levente által szerkesztett kötet ízelítőt nyújt Petőfi leveleiből, úti jegyzeteiből, naplóbejegyzéseiből és közéleti írásaiból, számtalan nagyon is emberi szerepben jelenítve meg előttünk a kétszáz éve született költőóriást.
A klasszikus Petőfi-portréval és a mai digitális világot idéző, pixeles tipográfiával díszített borítót is azt az ígéretet hordozza, hogy a mindannyiunk számára ismerős költőkép a könyvet elolvasva fiatalos színnel gazdagszik majd. Király Levente szerkesztő – akinek a nevéhez köthetők egyebek mellett az Ady megmondja, Hofi megmondja, Bibó megmondja, Ferenc pápa megmondja és Karinthy megmondja című kötetek is – az előszóban többek között azt a szándékát is kifejti, hogy szeretné a romantika korának egyik legismertebb alakját a mai kor olvasói, az ifjabb nemzedékek számára is közelebb hozni.
A kötet kilenc egységre tagolódik, amelyek változó terjedelme a lapok szélén található jelöléseknek köszönhetőn első pillantásra is jól láthatóvá válik. Az egyes részekhez az egybegyűjtött írások hangnemét jelző mottók tartoznak. A fejezetek mindegyikében más-más szerepben jelenik meg előttünk Petőfi alakja. Az elsőben a heves érzelmű, szellemes jó barát, a másodikban a kevésbé sikeres színész, a harmadikban az őt bíráló újságírókat becsmérlő kritikus, a negyedikben a bejárt tájakat és az út során megismert embereket szemléletesen leíró utazó, az ötödikben az Arany Jánosért rajongó fiatal költő és barát, a hatodikban a fiára büszke, szerető apa, a hetedikben a tömeget hevíteni és nyugtatni is képes forradalmár, a nyolcadikban a haladás érdekében a népet ostorozni kész képviselőjelölt, a kilencedikben a forrófejű, de odaadó honvéd osztja meg gondolatait és érzéseit válogatott, lábjegyzetekkel gazdagon ellátott levelein, esszéin, színházi bírálatain, cikkein, röplapjain, beadványain, naplóbejegyzésein és úti jegyzetein keresztül.
Az írásokból szenvedélyes, szellemes, olykor szabadszájú és a káromkodásoktól sem tartózkodó fiatalember alakja rajzolódik ki, ma is élővé téve Petőfi portréját, és olykor új jelentésekkel gazdagítva a már jól ismert lírai műveit is. Kedvcsinálóképpen néhány gyöngyszem az említett írásokból:
Szerelmetes fa-Jankóm! Leveledet kapám (és ásóm!). Nagyon szép Tőled, hogy olyan hosszan írsz, ezután is úgy tégy, de tőlem ezt ne kívánd viszont, a világért se…
(Arany Jánosnak, Koltó, sept 17. 1847.)
„Voltál-e már Debrecenben, barátom?… Itt ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak” (Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 3. levél)
„Ezen uraknak a magyar rímről és mértékről fogalmok sincs. Ők a magyar versekben latin metrumot és német kádenciát keresnek…” (Előszó az Összes költeményekhez, részlet)
„Hanem azt koránse várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy Ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok.
Március 15-kéig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságu ország volt…
(részlet A kis-kunokhoz című röplapból, 1848. június 1.)
