Hacsak nem Afrika északi részén élünk, ahol a világ legnagyobb trópusi sivataga, a Szahara húzódik, akkor leginkább fikciós élményeink lehetnek a narancssárgás égboltról, ami olyan sci-fi történetekből ismerős, mint a Mad Max vagy a Dűne. Amíg George Miller filmjei egy atomkatasztrófa utáni, posztapokaliptikus világban játszódnak, ahol a nyersanyagokért és a vízért folyik a küzdelem, addig Robert Hebert sci-fi klasszikusában a nemes egyszerűséggel csak pornak nevezett anyag festi barnás-sárgásra a teljes egészében homokdűnék takarta Arrakis bolygót. A por sokkal fenyegetőbb veszélyt jelent Christopher Nolan Csillagok között című filmjében, ahol nem sárga az ég, de a por elpusztítja a terményeket és megbetegíti az embereket, a kipusztulás szélére sodorva ezzel a civilizációt. A Marson játszódó történetek pedig eleve azt a feltételezést erősítik, hogy a vörös bolygó nem embernek való környezet. A fikciók értelmezhetők a klímaszorongás művészi megnyilvánulásaiként, de Európában is egyre gyakrabban találkozhatunk a filmeket idéző égbolt fenyegető látványával. A jelenség az átlagembert aggodalommal töltheti el, pedig valójában nem új keletű.
Porvihar – egyre gyakoribb Európában, mi vár ránk a jövőben?
„A Szaharából a mediterrán térségen keresztül a magasabb szélességek felé szállított por nem annyira szokatlan jelenség, mint amennyire évről évre rácsodálkozunk, de statisztikák hiányában nehéz megválaszolni, hogy valóban gyakoribbak-e” – árulja el Gaál Áron, a HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője.
A Szaharából származó por leginkább ősztől tavaszig lehet jelen térségünkben, mert abban az időszakban képződnek az alacsonyabb szélességeken (például a mediterrán tájakon) olyan légörvények, ciklonok, amelyeknek az áramlási rendszere lenyúlhat a sivatag fölé: ott porvihart okoz, és a szállított anyag fokozatosan emelkedve vándorol a ciklon áramlási rendszerének megfelelően a magasabb szélességek irányába.
Magyarországon legutóbb idén húsvéthétfő hozott sivatagi porral terhelt légtömeget, de a korábbi években több alkalommal is tapasztalhattunk sáros esőt, és tavaly márciusban egy porvihar tömegbalesetet okozott az M1-es autópályán. Ritkább esetekben télen is előfordul a jelenség, ekkor a csapadék vörösre festi a havat.
A sivatagi porral terhelt szél valójában évente 10-12 alkalommal éri el az ország légkörét, de ezt csak magas koncentráció esetén észleljük igazán, a csapadék hatására a sárgás-barnás színű homok és por lerakódik az utcai tereptárgyakon.
Carlos Perez Garcia Pando, a barcelonai szuperszámítógépes központ homok- és porszakértője szerint a sivatag homokja sokféle részecskéből áll, egyes darabok nagyok és nehezek. A nagy szél először ezeket a részecskéket szedi fel, de nem ezek kerülnek a Földközi-tengeren át Európába. A szakértő szerint amikor a nagyobb részecskék elkerülhetetlenül a földre hullanak, becsapódásuk széttöri a többi homokcsomót, ami rendkívül apró porszemcsékké oszlik szét. Ezeket a kisebb, így könnyebb részecskéket fújja nagy távolságokra a szél. A viharok létrejöttéhez száraz körülményekre van szükség, mert különben a részecskék összecsomósodnak, és túl nehezek lesznek a nagy távolságra repüléshez. A homokviharok ezért olyan területeken alakulnak ki, ahol kevés a növényzet, amely lassíthatja a vihart.
A Szaharában rendszeresen előfordulnak porviharok. Ahhoz azonban, hogy több ezer mérföldet fújjanak észak felé, ezeknek a viharoknak kölcsönhatásba kell lépniük egy olyan időjárási rendszerrel, amely biztosítja a nagy távolságok megtételéhez szükséges erős szelet. A szaharai por akkor tud nagyobb koncentrációban ide érkezni, amikor elsősorban a mediterrán tájakon alakul ki erős légörvény
– magyarázza Gaál Áron.
Garcia Pando szerint ezek nagy erejűek, az óramutató járásával ellentétesen fújnak. Kevésbé valószínű, hogy magas nyomású időjárási rendszer idézzen elő ilyen eseményeket. Stuart Evans, a New York-i Buffalo Egyetem porszakértője úgy véli, az Európába szálló porszemcsék azért tudnak sokáig a levegőben maradni, mert sokkal kisebbek, mint a homok, amely gyorsabban hullik ki a levegőből, így az Európába érkező jelenség porvihar, de nem homokvihar.
– A Szahara körülbelül a jelenlegi helyén van mintegy ötmillió éve, és a szelek korábban is fújtak. A tengeri üledékek, a Mediterráneum talaja, a Pireneusok és az Alpok gleccsereinek porrétegei vagy éppen Grönland jege mind arról tanúskodnak, hogy több százezer éve kifújja a szél a Szahara porát és szállítja olykor hatalmas távolságokra. Jelenleg a kifújt por mennyisége évente meghaladja az egymilliárd tonnát – igyekszik megnyugtatni a klímaszorongókat Varga György, az MTA porviharkutatója, jelezve, hogy természetes folyamatról van szó.
A porviharok elemzése nem a félelemkeltésről, hanem a jelenség társadalomi és éghajlati jelentőségének megértéséről szól. A por ugyanis nem mindig rossz: például vas- és foszforellátást biztosít az erdők és az óceánok számára.
Varga György 2019-ben a blogján ismertette a szaharai por szerepét az óceánok ökoszisztémájában. A sivatagi por tápanyaggal látja el a partoktól és az áramlatoktól távol eső vizek fitoplanktonjait, ezzel hozzájárul azok fotoszintéziséhez, így csökkentve a levegő szén-dioxid-koncentrációját. A porral érkező baktériumok és gombák nem jelentenek egészségügyi kockázatot. „Az 1979 és 2012 közti vizsgálati időszakban 130 szaharai porviharos eseményt sikerült hazánk légkörében azonosítani. […] Az Európát érintő porviharos események egy jellemző tavaszi–nyári szezonális eloszlással jellemezhetők. Az elmúlt években mégis egyre több alkalommal figyelhettünk meg ősz végi–téli, jelentős porkimosódással együtt járó epizódot. Ennek hátterében az egyre nagyobb délies amplitúdójú, magas légköri áramlásokat sejtjük.
Megbízható műszeres mérési adatokkal az 1880-as évek óta rendelkezünk, azóta a globális átlaghőmérséklet csaknem egy Celsius-fokot emelkedett. Ennek a melegedésnek a döntő többsége az elmúlt 10-15 évben történt, és a térbeli eloszlása sem egyenletes; a poláris területek melegedése többszöröse az alacsonyabb szélességek hőmérsékletváltozásának” – olvasható az oldalon.
Köszönhetően nagyrészt a földművelésnek és a változó éghajlatnak, a por mennyisége a Földön már az iparosodás előtt növekedni kezdett. Garcia Pando egy darab kérgesedett föld példájával magyarázta a folyamatot: elég rálépni a földre vagy autóval áthajtani rajta, tonnányi részecske vagy szennyeződés szabadul fel, amelyekre könnyebben hat a szél. Az éghajlatváltozással kapcsolatban az aszályos területek érdekesek, mivel a kiszáradó tavakban maradó üledék az erős erózió miatt könnyen a légkörbe kerülhet.
A tudósok egyelőre még nem tudják, hogy az éghajlatváltozás több vagy kevesebb szelet okoz-e a Földön, így nehéz megmondani, hogy mi lehet a porviharok jövője. Garcia Pando ezért véli úgy, hogy ez az egyik legfontosabb bizonytalansági tényező a por jövőjének előrejelzésében. Kérdés, hogy a különböző helyzetekben hogyan alakulnak majd a szelek, nemcsak az átlagos szél, hanem a szélsőségek is.
Gaál Áron szerint a sivatagi por csapadékképző magként funkcionál, a vízmolekulák ezeken az apró részecskéken tapadnak meg és alakulnak esőcseppekké, amelyek lehullva nyomot hagynak a különböző tereptárgyakon, többek között az autókon.
A jelenség egészségkárosító hatása ugyanannyi, mint a körülöttünk lévő poré. Ha hónapokig nem esik az eső, akkor a nagyon poros levegőben nem tud elkeveredni a szennyező anyag. Ezt az állítást támasztja alá Varga György is, aki szerint azonban a szaharai porviharok miatt megnövekedett légköri porkoncentráció Spanyolország, Olaszország és Görögország egyes régióiban gyakran meghaladja az egészségügyi határértéket, a sivatagi területeken pedig a porviharok súlyosan akadályozzák a közlekedést.
A Kárpát-medencére nem jellemző a jelenség, de az M1-es autópálya vonalára az ott futó szélcsatorna miatt érdemes figyelni. A légköri por a napenergia-hasznosítás hatékonyságát is rontja, mivel különösen a mezőgazdasági területek közelében lerakódik a napelempanelekre, illetve befolyásolja a sugárzási egyenleget.
Az európai porviharok egészségügyi hatásait különösen a légzőszervi betegségekben szenvedők érzik. Őket a szmogos, rossz minőségű levegőben alkalmazott óvintézkedésekhez hasonlókkal lehet védeni, az utcán érdemes maszkot húzni és tartózkodni a szabadtéri sporttevékenységektől. A szaharai por tehát nem teljesen veszélytelen, de a fikciós rémképektől nem kell tartani.
