Hacsak nem Afrika északi részén élünk, ahol a világ legnagyobb trópusi sivataga, a Szahara húzódik, akkor leginkább fikciós élményeink lehetnek a narancssárgás égboltról, ami olyan sci-fi történetekből ismerős, mint a Mad Max vagy a Dűne. Amíg George Miller filmjei egy atomkatasztrófa utáni, posztapokaliptikus világban játszódnak, ahol a nyersanyagokért és a vízért folyik a küzdelem, addig Robert Hebert sci-fi klasszikusában a nemes egyszerűséggel csak pornak nevezett anyag festi barnás-sárgásra a teljes egészében homokdűnék takarta Arrakis bolygót. A por sokkal fenyegetőbb veszélyt jelent Christopher Nolan Csillagok között című filmjében, ahol nem sárga az ég, de a por elpusztítja a terményeket és megbetegíti az embereket, a kipusztulás szélére sodorva ezzel a civilizációt. A Marson játszódó történetek pedig eleve azt a feltételezést erősítik, hogy a vörös bolygó nem embernek való környezet. A fikciók értelmezhetők a klímaszorongás művészi megnyilvánulásaiként, de Európában is egyre gyakrabban találkozhatunk a filmeket idéző égbolt fenyegető látványával. A jelenség az átlagembert aggodalommal töltheti el, pedig valójában nem új keletű.

Porvihar – egyre gyakoribb Európában, mi vár ránk a jövőben?
„A Szaharából a mediterrán térségen keresztül a magasabb szélességek felé szállított por nem annyira szokatlan jelenség, mint amennyire évről évre rácsodálkozunk, de statisztikák hiányában nehéz megválaszolni, hogy valóban gyakoribbak-e” – árulja el Gaál Áron, a HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője.
A Szaharából származó por leginkább ősztől tavaszig lehet jelen térségünkben, mert abban az időszakban képződnek az alacsonyabb szélességeken (például a mediterrán tájakon) olyan légörvények, ciklonok, amelyeknek az áramlási rendszere lenyúlhat a sivatag fölé: ott porvihart okoz, és a szállított anyag fokozatosan emelkedve vándorol a ciklon áramlási rendszerének megfelelően a magasabb szélességek irányába.
Magyarországon legutóbb idén húsvéthétfő hozott sivatagi porral terhelt légtömeget, de a korábbi években több alkalommal is tapasztalhattunk sáros esőt, és tavaly márciusban egy porvihar tömegbalesetet okozott az M1-es autópályán. Ritkább esetekben télen is előfordul a jelenség, ekkor a csapadék vörösre festi a havat.
A sivatagi porral terhelt szél valójában évente 10-12 alkalommal éri el az ország légkörét, de ezt csak magas koncentráció esetén észleljük igazán, a csapadék hatására a sárgás-barnás színű homok és por lerakódik az utcai tereptárgyakon.
Carlos Perez Garcia Pando, a barcelonai szuperszámítógépes központ homok- és porszakértője szerint a sivatag homokja sokféle részecskéből áll, egyes darabok nagyok és nehezek. A nagy szél először ezeket a részecskéket szedi fel, de nem ezek kerülnek a Földközi-tengeren át Európába. A szakértő szerint amikor a nagyobb részecskék elkerülhetetlenül a földre hullanak, becsapódásuk széttöri a többi homokcsomót, ami rendkívül apró porszemcsékké oszlik szét. Ezeket a kisebb, így könnyebb részecskéket fújja nagy távolságokra a szél. A viharok létrejöttéhez száraz körülményekre van szükség, mert különben a részecskék összecsomósodnak, és túl nehezek lesznek a nagy távolságra repüléshez. A homokviharok ezért olyan területeken alakulnak ki, ahol kevés a növényzet, amely lassíthatja a vihart.
A Szaharában rendszeresen előfordulnak porviharok. Ahhoz azonban, hogy több ezer mérföldet fújjanak észak felé, ezeknek a viharoknak kölcsönhatásba kell lépniük egy olyan időjárási rendszerrel, amely biztosítja a nagy távolságok megtételéhez szükséges erős szelet. A szaharai por akkor tud nagyobb koncentrációban ide érkezni, amikor elsősorban a mediterrán tájakon alakul ki erős légörvény
– magyarázza Gaál Áron.