A sakk a labdarúgásnál is régebbi játék. S e helyütt nem arra gondolunk, hogy a sakk források szerint valamikor a hatszázas évek táján született Indiában és arab közvetítéssel már a Krisztus születése utáni első ezredforduló tájékán elterjedt Európában. Hivatalos versenyt is előbb rendeztek sakkban, mint futballban. A helyszín ugyanúgy az Egyesült Királyság. Leedsben írták ki az első tornát 1841-ben, tíz évvel később, 1851-ben pedig már nemzetközi viadalt tartottak Londonban. Labdarúgásban közismert módon az első nemzetközi mérkőzést Skócia és Anglia 1872-ben vívta. Hivatalos világbajnoka – az első címmérkőzésen, 1886-ban Wilhelm Steinitz győzött Johannes Zukertort ellen – is előbb volt a sakkozásnak, mint bármelyik másik sportágnak. A királyi játék egyedül a nemzetek közötti csapatverseny megrendezésével volt adós sokáig, az első ilyen „világbajnokságot”, amely a keresztségben a sakkolimpia nevet kapta, 1927-ben rendezték csupán.
Mármint az első hivatalosat.
Mi, magyarok bánhatjuk is, hogy az első két eseményt, bár az eredménye szerepel az annalesekben, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) nem ismeri el hivatalos versenyként.
Valószínűleg maga a sakkolimpia elnevezés is onnan ered, hogy 1924-ben a párizsi olimpia idején sakkversennyel is próbálták színesíteni a programot. Kissé esetlenül: az egyéni indulók eredményét összesítették, Magyarország így lett második. Két év múlva Budapesten pedig győzött, ám a kevés, csupán hat nevező ország miatt ez a verseny is nem hivatalos tornaként szerepel csupán a sakkolimpiák történetében.
Hitler is közbeszólt
1927-ben már semmilyen kifogás nem merülhetett fel, s a magyar csapat a világ akkori egyik legjobb játékosa, Maróczy Géza vezérletével egyből győzelemmel debütált (avagy részrehajlóan megvédte címét). 1928-ban ismét a „nagy” olimpia keretében rendezték meg a sakkolimpiát, és Magyarország újra győzött. A nyári játékok műsorán utoljára 1936-ban kapott helyet a sakk. Mégpedig hosszas sportdiplomáciai egyeztetések után. Németország ugyanis 1933-ben kilépett a FIDE-ből, mondván, az „zsidó befolyás alatt álló” szervezet. Mivel Hitler 1936-ban grandiózus olimpiával akarta lenyűgözni a világot, átmenetileg feloldották a zsidókra érvényes korlátozást, s a tagadhatatlanul nagyvonalú vendéglátás mellett két országot, az Egyesült Államokat és Angliát leszámítva a többi résztvevő elfogadta a felkínált biztonsági garanciákat. Így Magyarország is a legerősebb csapatával állt ki, s az agg Maróczy, valamint az ekkor berobbanó Szabó László és Barcza Gedeon vezérletével meg is nyerte az együttesenként kivételesen nyolc játékossal megrendezett, körmérkőzéses, húsz fordulós viadalt.
A FIDE utóbb ezt az eredményt is zárójelbe tette, hivatalosan nem ismeri el az 1936-os tornát.
Ez különösen annak ismeretében érdekes, hogy az 1939-es sakkolimpiát viszont hivatalosan is a náci Németország válogatottja nyerte meg. A történelem vihara közepette. A Buenos Airesben rendezett torna – amelyre Magyarország anyagi okok miatt nem küldött csapatot – ugyanis ugyanúgy szeptember elsején kezdődött, mint amikor kitört a második világháború. Hosszas viták után Alekszandr Aljechin befolyása döntött, a regnáló világbajnok Avery Brundage-ot megelőzve kimondta: a játéknak folytatódnia kell. Speciális szabályok mellett bonyolították le a tizenhat résztvevős viadalt, hat érzékeny párosítású mérkőzésen előre megállapított 2-2-es eredményt könyveltek el. A sors iróniája, hogy Németország és Lengyelország harcolt az első helyért, végül a németek éppen 1939-ben nyerték meg először és máig utoljára a sakkolimpiát. A történet érthető folytatása, hogy az európai sakkozók többsége soha többé nem tért vissza szülőhazájába, az pedig kuriózum, hogy az angol Harry Golombek hívó szavára többen Angliába tartottak és csatlakoztak a Bletchley Park kódfejtő csapatához. Igen, jelentős mértékben a sakkozóknak köszönhető az Enigma feltörése.
