Arany és ezüst, réz és szén
Maga Oravicabánya és közvetlen környéke egyébként a Kárpát-medence egyik legváltozatosabb ásvány- és fémkincstára volt, egyben központja a dél-magyarországi bányászatnak. A település felemelkedését a rézérc alapozta meg a XVIII. században, majd vasat és kőszenet is kitermeltek itt. A nemesfémeket illetően nem vetekedett Selmecbányával és Verespatakkal, de akadt azért itt is arany meg ezüst. Oravica ugyanakkor szoros gazdasági egységet alkotott a közeli, nála jóval híresebb Resicabányával és Stéjerlakaninával, ahol nemcsak vasgyártelep, de feketeszénbánya is működött.
Ezen bányavidékek termelésének forintosítását csak erős idegzetűeknek ajánlanám, no meg azoknak, akiknek mind ez idáig nem fájt Trianon. A történelmi Magyarország ipari termelésének nagyjából 10-12 százalékát adta a dél-erdélyi és bánsági nehézipari zóna. Ez talán még az anyagiakat mindenek elé helyezőknek is jelenthet valamit.
De hagyjuk magunk mögött ezeket az örökké értetlenkedő hangokat, és tervezzünk el magunkban egy tavaszi zarándoklatot Oravicára. Üssük fel a térképet, nézzük meg, hol érdemes rácsatlakoznunk az útrac szülővárosa felé, ahonnan csak egy nagyobb ugrás Resica, Marillavölgy, Anina vagy Ponyászka. Eldugott bányavidékek ezek, amelyek oly sokat adtak fémben, pénzben, szénben a magyar hazának, s lám, dalban is.
