Szent László városa, nem az Adyé

Amikor e sorokat olvassák, a 10. jubileumi Szent László Napok utolsó napja zajlik Nagyváradon. A lovagkirály városában – és nem az Adyéban.

Az időutazó számára továbbra is felfoghatatlan, hogyan lehet még ma is (épp a Szent László-napok idején!) azzal a költővel azonosítani a várost, akiről már évekkel ezelőtt kiderült levéltári anyagok alapján, hogy lepaktált az ország szétverésén fáradozó radikális szabadkőművesekkel. S ez a gerinctelen hozzáállás önkéntelenül lecsapódott a művészetében is – még, ha ez oly fájó is sokaknak. Épp ezért döbbenetes, hogy anyaországi művészek és vezetők szájából még mostanság is gyakran hallani az unalmas lemezt Adyval kapcsolatban. Mintha mi se történt volna. 

Ez a megingathatatlannak tűnő imádat a „vátesz” iránt pedig már csak azért is furcsa, botrányos és kínos manapság, mert országunk jelenlegi reflexei épphogy Szent László-i párhuzamokat mutatnak: küzdést, céltudatosságot és megalkuvás nélküliséget. Nem holmi „bohém” vagdalkozást a jövővel egy füstös kávézóból lövöldözve. 

De térjünk vissza a normalitás talajára, és tekintsük rá erre az 1905-ös, rendhagyó szemszögből fotografált váradi lapra, amelyen nemcsak a tér és a templom viseli Szent László nevét, de itt még az eredeti helyén tűnik fel Árpád-házi királyunk bronzszobra is, amelyet Trianon után sürgősen eltávolítottak a megszállók. 

Az Európa-szerte elismert lovagkirály, a magyar–lengyel szent, az országgyarapító uralkodó kiterjedt nagyváradi kultuszát a román hatalom minden módon megpróbálta kiirtani.

A főteret átnevezték, a szobrot száműzték, a templomot pedig az 1960-as években le akarták bontani. 

Ezzel szemben Ady Endre 1957-ben mellszobrot kaphatott a város kiemelt helyén (ma egy elbontott, régi magyar Mária-szobor talapzatán áll), a Román Népköztársaság pedig ugyanekkor postabélyeget is kibocsátott a „forradalmár” költő tiszteletére. Mindez igen elgondolkodtató, hiszen akkoriban nemigen emelt piedesztálra ily módon magyarokat a soviniszta-kommunista államrendszeren munkálkodó Bukarest. A bélyeg akkoriban ugyanis kőkemény kommunista propagandaeszköznek számított, sőt 1989-ig az is maradt. 

Mindezek fényében gondolkozzunk el azon, hogy kik, miért és honnét fűtik még ma is a vátesz kohóját Kárpát-medence-szerte. 

Az Időutazás a magyar múltba 103. részében régi határfolyónk, a Cserna vadregényes völgye tárul fel előttünk egy közel százhúsz éves képes levelezőlapon. 

A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.

Borítókép: A nagyváradi Szent László tér a Szent László templommal és a Szent László-szoborral. 1905 körüli kiadás (Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye)