Na de a lényeg, illetve a vicc:
„Megígértem egy beharangozóban, hogy elmondom önöknek, hogy mi köze van Michael Jacksonnak Trianonhoz, úgyhogy nem szeretnék adós maradni ezzel a hasonlattal, annak ellenére, hogy egy ilyen magasztos ünnepen ez egy profán hasonlat, ez egy vicc. Szokták mondani, hogy Amerikában minden lehetséges, bárkiből bármi lehet. És erre példa Michael Jackson, aki szegény néger kisfiúként született, és gazdag fehér nőként halt meg; a vicc szerint. Bárkiből bármi lehet”. Ajaj, mi lesz ebből, gondolhatta ekkor a naiv hallgatósága, hiszen egy ilyen tréfa az esetek túlnyomó többségében hatalmas botrányt szokott eredményezni. Herczeg Márk, a 444 Sajtóklub-ügyi felelőse egy efféle vicc hallatán azonnal el szokta kezdeni paprikavörös fejjel ütni a klaviatúráját, majd órákon belül már címlapon is hirdeti a lap, hogy primitív, rasszista és transzfób mondatok hangzottak el a Hír TV stúdiójában.
Az aggodalmaskodók azonban megnyugodhatnak, a kettős mérce baloldal intézménye él és virul, ami praktikusan azt jelenti, hogy ha Márki-Zay buzizik, négerezik, azzal nincsen semmi baj. Neki ezt is szabad. Bármit. Apropó, négerek! Márki-Zay humorista mondott más, azonban tematikájában hasonló viccet is.
Mutatom:
„Na, van egy aranyos vicc. Ezt ismerik biztos, ugye, Stevie Wonderrel vagy éppen Ray Charlesszal is ismerős ez a vicc, amikor azt mondják, megkérdezik tőle a vicc szerint, természetesen egy interjúban, hogy hát milyen dolog vaknak lenni? Azt mondja, hát még mindig jobb, mintha néger lennék.”
Mondjuk, ezt legalább nem a nemzeti összetartozás napján osztotta meg a nagyérdeművel. És lássuk be, ez is valami. Mindettől függetlenül kíváncsian várjuk Márki-Zay négerezéseiről a Telex, a 444, a 24.hu és a HVG dühödt, felháborodott és kioktató beszámolóit.
Bár élünk a gyanúperrel, hogy a baloldali jelölt amolyan jó és hasznos rasszista, olyan, aki bájosan és huncutul tréfálkozik, neki jól áll a négerek emlegetése, olyan szerethető, meg emberi lesz tőle, annyira, hogy most már Herczeg Márk meg az összes 444-es kolléga sem morgolódik, inkább szeretik, és elalélva mosolyognak rajta meg a viccein.
Borítókép: Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje (Fotó: Mirkó István)






























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!