Majd jött 2006. október 23., amikor Gyurcsány eljátszatta kicsiben az ötven évvel korábbi történéseket, gyilkos sortűz helyett ezúttal „csak” szemkilövés, vipera és tonfa volt műsoron.  Az utóbbi időben aztán végképp nincs gondja a magyar baloldalnak semelyik nemzeti ünnepi beszédével, mert csak orbánozni kell, és megvan a mondanivaló.   

Aztán elérkezett a 2015-ös migránsválság, amikor az európai liberális politikusok elkezdték előcibálni az ’56-os forradalmat, azt bizonygatva ezáltal, hogy nekünk szégyellnünk kellene magunkat a migráció ügyében tanúsított hozzáállásunkért.

Még maga Guy Verhofstadt is előhozakodott ezzel, meglehetősen gyomorforgató módon. 

Az utóbbi két hónapban ismét reneszánszát éli az ötvenhatozás, ezúttal is külföldről érzik úgy, hogy helyénvaló most a párhuzam az orosz–ukrán háború kapcsán. Nem, nem helyénvaló.

Sem vezető ukrán politikusoktól, sem a nyugati véleményformálóktól, sem a litván művészektől. Akik akkora nagy művészek, nem holmi hagyományos művészeti eszköz – mondjuk előadás  – segítségével akarták felhívni mondanivalójukra a figyelmet, hanem direkt politikai performansz keretében okoztak botrányt.  

Mindez csak egy újabb jele a bennünket, magyarokat érő végtelen lenézésnek és tiszteletlenségnek.   

Ezek a sértegetők vajon hallották-e valaha, és ha igen, akkor úgy és ahogy mi, az Egmont-nyitányt? Tudnak bármit például Szabó bácsiról? Avagy hallottak már Mansfeld Péterről? 

Ezek a megszólalások az ő emléküket, a mártírokét, a kivégzettekét, a megkínzottakét sértik. Ez persze aligha érdekli nemzeti ünnepünk emlékével dobálózókat.  

Sokunkat viszont nagyon is.  

El a kezekkel 1956-tól!

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Borítókép: Megemlékezők a Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon 2016. november 4-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)