Az elmúlt évtizedekben számos tragédia – köztük háború, éhínség, népirtás – származott Amerika pöffeszkedő demokráciaexportjából, vagyis amikor a saját jól kiszámított geopolitikai érdekeik szerint avatkoztak be a világ különböző régióiban a jogállamiság és a néphatalom helyreállításának vagy megteremtésének égisze alatt. E befolyásgyakorlás fontos eszközei a Soros-hálózat által működtetett vagy finanszírozott nem kormányzati szervek, az úgynevezett NGO-k. Az idősödő tőzsdespekuláns helyett egyre többször a fia, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) elnökhelyettesi tisztségét betöltő Alexander Soros szólal fel.
Így történt ez a Soros-hálózat ECFR nevű házi fórumán is, ahol az ukrajnai háború került szóba. Amellett, hogy az Amerika fensőbbségét hirdető, pökhendi, kioktató stílus megmaradt, az ifjabb Soros semmitmondó, időnként összefüggéstelen beszéde erős tájékozatlanságról árulkodott. Például zavaros okfejtéssel értekezett arról, hogy sem az orosz, sem az ukrán fél nem nyerheti meg a háborút, s hogy Putyin a két szakadár köztársaságot és az Oroszországot a Krímmel összekötő fegyveres konfliktus kapcsán „nem tud végigvinni egy olyan háborút, amilyet sok ukrán várt tőle”, s hogy februárban az ukránok „kisebb meglepetéssel fogadtak volna” egy offenzívát ezeken a területeken.
Egy másik helyen a Nyugat eddigi lépéseit értékelve Alexander Soros egyenesen veszélyes, háborúpárti nézeteknek adott hangot: „Például Németország többé nem pacifista, Svédország már nem semleges. Ezek nagy, fundamentális változások, amik megváltoztattak dolgokat.” Kérdés, hogy ez alapján mégis milyen forgatókönyvet tarthat kívánatosnak a kontinensükre vonatkozólag a Biden-adminisztrációba mélyen beágyazott Soros-hálózat. Az is aggasztó, hogy a fórum többi előadója és a moderátora egyáltalán nem kérték meg Alexander Sorost, hogy tisztázza meglehetősen zavaros, pontatlan vagy félreérthető kijelentéseit. Márpedig az ECFR – ahogy Sorosék állásfoglalásai általában – jelentős befolyást gyakorol a demokrata párti amerikai kormányzatra, aminek pedig világpolitikai következményei is vannak.
A beszéde zárórészében a Soros-fiú a Monty Python abszurd humorú szkeccseibe illő „stand-upot” is előadott: „Három hete azt várhatta az ember, hogy Ukrajna valójában meg is nyerheti ezt a háborút, most meg azt várhatjuk, hogy nem nyerhetnek. Mondjuk, ellentámadást valószínűleg lehet indítani, és három hét múlva már akár megint gondolhatjuk úgy, hogy megnyerhetik a háborút, attól függően, hogy miként értelmezzük a győzelmet” – fogalmazott. Tehát nem győzhetnek az ukránok, de akár győzhetnek is, minden attól függ, hogy értelmezzük a győzelmet. Világos. Vagy mégsem?
Az meg már csak hab a tortán, hogy az atomfegyverek elterjedése kapcsán Alexander Soros mintegy mellékesen odavetette, hogy valamilyen új rendszert kellene kialakítani ennek szabályozására. Ugyanis a nukleáris proliferáció lényege éppen az, hogy különböző országok éppen a szuverenitásukat és a geopolitikai súlyukat növelendő fejlesztették ki a tömegpusztító fegyvereket, s mivel ezen államok többségükben az Egyesült Államok ellenlábasai, elég valószínűtlen, hogy Sorosék eltartott kisujjú felvetésére letérnének az eddigi fegyverkezési pályájukról.
A király(fi) tehát meztelen, és csak remélhetjük, hogy a bajt észlelők némasága nem vezet tragikus következményekhez a világpolitika színterén.
