S persze a britek is ugyanezt gondolhatták, az ópiumháborúk idején, csak ők akkor éppen a kínaiakról. Vagy a belgák a kongói feketékről. A spanyolok az inkákról.  S az „amerikaiak” az indiánokról. Remek pénzköltésnek bizonyult például a bölények kiirtása, mert ennek következtében sok-sok indián egyszerűen éhen halt. Remek befektetés volt minden rezervátum, minden adag whisky, minden, indiánok számára ismeretlen és behurcolt vírus, ami megtizedelte őket.

Aztán persze az amerikaiak a második világháború óta ritkábban vívnak háborút saját maguk, vagy ha mégis, akkor azokat sorra elveszítik. Korea, Vietnam, Afganisztán – megannyi amerikai kudarc, csúfos vereség, megannyi amerikai halál. Vajon ki merné mindezt úgy megfogalmazni, hogy amerikaiak halnak meg, ez a legjobb módja a pénzünk befektetésének?

Senki.

Mert nem akad olyan velejéig rothadt lelkű, sötét gazember sehol, mint ez az amerikai „szenátor”.

Mert a halál végső soron mégis csak iszony, minden valamirevaló kultúrkörben. S nem valamiféle jó befektetés. Nincs, még a legsötétebb Fekete-Afrika mélyén sincs az a hadúr, olyan kannibál, aki befektetésként értekezne a halálról. Pénzköltésként. Méghozzá jó pénzköltésként.

Amúgy az amerikaiak ma már nem vívnak maguk háborúkat. Ők a proxy háborúkra tértek át – meg is fogalmazták már régen: jobb, ha mások halnak meg az amerikai érdekekért, s nem kell az amerikai fiúkat hullazsákokban hazaszállítani, mert azt az amerikai közvélemény nehezen, vagy éppenséggel sehogy sem viselné el.

Persze, ha innen nézzük, a mások halála tényleg a pénzköltés legjobb módja.

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor egy alávaló, gusztustalan, gyáva sz…rember. Rosszabb azoknál a náciknál, akik talán ugyanezt gondolták, de így soha ki nem mondták volna, s ráadásul maguk mentek el meghalni a fertelmes eszméikért. Mert legalább gyávák nem voltak.

Lindsey Graham szenátor az élő bizonyítéka annak a tételnek, amely szerint az Egyesült Államok az utolsó ukránig hajlandó harcolni az oroszokkal. És ezt ráadásul jó pénzköltésnek, remek befektetésnek tekinti.

Volt idő, amikor az amerikaiak az Oroszlánkölykök, a Zendülés a Cain hadihajón, a 22-es csapdája főhőseiből álltak. Vagy akár az Apokalipszis most amcsi bakáiból. És nem voltak gyávák. Ezek az idők elmúltak.

Amerika egy köpőcsésze lett. Aminek a közepén és a tetején a Lindsey Grahamek ülnek. Megannyi gyáva, sz…r alak. De bízom benne, hogy egyszer majd visszatér Michael Whitacre, Noah Ackermann, Willie Keith és Yossarian ezek helyett a dollárral kitömött alakok helyett.

Addig pedig egy üzenet a „szenátornak”:

„Csak egy éjszakára küldjétek el őket; / A pártoskodókat, a vitézkedőket./ Csak egy éjszakára: / Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk, / Mikor a halálgép muzsikál felettünk; / Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, / S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket; / Gerendatöréskor szálka-keresőket. / Csak egy éjszakára: / Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát / S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, / Robbanó golyónak mikor fénye támad / S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket. / Az uzsoragarast fogukhoz verőket. / Csak egy éjszakára: / Mikor gránát-vulkán izzó közepén / Ugy forog a férfi, mint a falevél; / S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, – / Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / A hitetleneket s az üzérkedőket./ Csak egy éjszakára: / Mikor a pokolnak égő torka tárul, / S vér csurog a földön, vér csurog a fáról / Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben / S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket./ Csak egy éjszakára: / Vakitó csillagnak mikor támad fénye, / Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, / Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, / Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára, / Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára. / Csak egy éjszakára: / Hogy bujnának össze megrémülve, fázva; / Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna; / Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét, / Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak / Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak! /Hogy esküdne mind-mind, / S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert, / Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent: / Magyar vérem ellen soha-soha többet! /– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.”

S ami fontos még: én minden halott ukrán és orosz fiút mélységesen fájlalok és sajnálok. S ha tehetném, feltámasztanám mindet, hogy helyettük menjen a lövészárokba Lindsey Graham „szenátor”, és vigye magával az összes hozzá hasonló nyomorultat. Mert az tényleg jó befektetés lenne.

Borítókép: Lindsey Graham, az amerikai szenátus igazságügyi bizottságának republikánus párti elnöke (Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Kevin Dietsch)