Ellenben a képviselőink és a politikusaink betartják a törvényeinket. Például azt, hogy kiskorúaknak tilos az LMBTQ-propaganda. (Tényleg, hová lett a meghívóról a Q? Mi lesz szegény Q-kal?)

S mivel tilos, így családostul egyetlenegy kormánypárti politikus és képviselő sem fog megjelenni, hogy elteljen bajtársiassággal.

S ha ezt tisztáztuk, álljunk meg egy pillanatra a rezidenciánál.

Istenem… Zugligeti út 93.

Ott nőttem fel, azon a környéken. A Virányos úti általános iskolába jártam nyolc évig, az meg ott van a Zugligeti út 93. szomszédságában, akkor még járt az 58-as villamos, azzal tujáztunk fel a Libegőhöz, vagy ha mentünk megmászni a Tündér-sziklát, és valami megmagyarázhatatlan csodálattal és áhítattal lestünk be az „amerikai kertbe”, mindig megbámultuk az ott lengedező amerikai lobogót, és tudtuk, mert hallottuk otthon, hogy Amerika az ígéret földje, a csoda, a tiltott gyümölcs.

A Szovjetunió nagykövetségénél nem voltak ilyen gondolataink.

S persze mindez 1969 és 1977 között volt. Régen volt.

És mind ott lesznek ma is, hogy elteljenek „LMBT-bajtársiassággal”, és fürdőzzenek kicsit a helytartó és kedves „felesége” bűvkörében.

Persze baj lehet az is, hogy odahaza a polcon, apám könyvtárában felleltem Geréb József A római kultura legjelentősebb vonásai című munkáját (Franklin Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda kiadása, Budapest, 1917), s ebben egyebek mellett ezt olvastam akkoriban, életem legfogékonyabb korszakában, valamikor 1976–77 környékén:

„»Otium perdidit urbes«: a béke tönkreteszi az országokat, kiált fel Catullus, és Plutarchos is osztja e felfogást. A római állam eddig a megfeszített munkásság hazája volt, most a lustaságnak lett nyugvóhelye; és Seneca felsóhajt, hogy boldog az, ki ellenségre talál, mert nélküle elsatnyul az erő. […]

Ez az a természetellenesség, mely a homosexuális szerelemben nyilatkozik meg, melyet nálunk is, egyebütt is, büntetőtörvény üldöz, de amely annyira el volt terjedve az ókori művelt államokban, hogy róla szólni, azt költőileg megénekelni senki sem tartotta rútnak. Épp úgy nem, mint ifjabb költői nemzedékünk a perdita-szerelmet is méltó tárgynak tekinti.

[…]

A tudósok régebben takargatni akarták e perverzitást, kisebbítették a jelenséget, főleg azért, mert inkább a serdülő korban és az öregeknél szedte áldozatait. Sokan csak a testi szépség szenvedelmes, de ártatlan aktusát látták benne, mely a lelki szépséget akarta fejleszteni a bájos ifjúban, és a platoni Erósz lett volna ily viszonyok ideálja. De ez csak kivétel volt; az irodalomban e természetellenes érzés szemérmetlenül megnyilatkozott, bármennyire állította Seneca, hogy ez a római vonástól elütő jelenség.

Feltűnő és bizonyára nem véletlen azonban, hogy e perverzitásokról a római irodalom a Kr. u. második század elején egyszerre elhallgat; a baj szinte elenyészik, és helyette megjelenik Ámornak és Psychének gyönyörű mithosza.

A regényirodalom, mely ekkor kifejlődik, ily homosexuális érzelemről semmit sem tud. E jelentős fordulatnak pedig az az oka, hogy a provinciák egyszerűbb erkölcsei győzelmet aratnak a főváros romlottságán. Valamint a nagy világvárosok manapság, úgy az ókorban Róma volt a világnak gennyes kelevénye. Plinius határozottan megkülönbözteti e szempontból a fővárost az egész világbirodalomtól. A fővárosi ember előtt a vidéki lakosság fogalma az erkölcsi tisztasággal párosult; az itáliai vidéki lakosság becsületességéről határozottan és irigységgel szólnak; Hispánia népének tiszta életéről is megemlékeznek az írók.

Rómát azonban nyomta központi helyzetének az átka. Ő volt a császárváros, a korlátlan kényúrnak székhelye. Általában az egyéniség szabad érvényesülése volt az ókornak elve és tényleg az egész birodalom szabadságot és kitűnő közigazgatást élvezett, még Tiberius kegyetlen császári uralma alatt is; csak Róma, a szabadság ősi fészke, érezte a rettenetes nyomást, itt a legjobbak folyton a legnagyobb veszedelemben forogtak. Most ott tartózkodtak a Palatinus dombján a császárok, a katonaságuk révén mindenhatók, kik őrült eszük járása szerint csalhatatlanok voltak.

A törvénytisztelő Augustus örökösei törvény és erkölcs fölött állóknak tartották magukat, kik közül az utód gyakran lábbal tiporta azt a jót, amit talán elődje alkotott. Mert a császári családok legtöbbször már a második nemzedékben degenerálódtak; ezek pedig Rómának büszke nagyurait, a senatorokat, akiknek az alkotmány a kormányzásban részt juttatott, addig nyomták és alázták, míg az önérzet megtört és a szervilizmus, a csúszómászó bizantinizmus kifejlődött. És ez már megkezdődött Tiberius alatt.

De a császárság mellett még egy nem kisebb hatalom űzte féktelen játékát: a tömeg, mint az írók mondják: faex mundi, a világ söpredéke. E söpredék a birodalom minden részéből a fővárosba csődült, az emberiség java része a provinciákban maradt. S az emberiség e szemetét Rómának kellett táplálnia. Ez eddig hallatlan és példátlan jelenség.

Az állami pénztár, vagyis más szóval az adózó provinciák táplálják naponként a fővárosban a százezer fejű szemtelen szörnyeteget, mely kővel dobált, ha nem kapott eleget enni. Ezért volt a gabonabehozatal Rómába a kormánynak egyik legfőbb gondja. A városi sütőcéhvel szállítási szerződést kötött, hogy naponként 200,000 polgárt tápláljon. Egynéhány császár még tovább ment és húst is osztatott szét közöttük.

Falánk járdataposók, pöffeszkedő semmittevők voltak ezek, de összeröffenésükben hatalmasabbak és félelmesebbek, mint maga a császár. Még a nagyszabású gladiátori bajvívások és vadállatokkal való küzdelmek is csak arra szolgáltak, hogy e kedves tömeget mulattassák, mely panem et circenses (kenyeret és cirkuszi látványokat) követelt. Ezek a játékok szolgáltak alkalmul, hogy a császár nyilvánosan megjelenjen. Páholyában kihallgatásokat adott; a nép pedig, a rettenetes tömegében durva nép, addig ordított, míg a császár beleegyezett abba, amit kívánt. Ez pedig nem volt épületes látvány. A császár csak a provincia szemében volt nagyhatalom.”

Így. Az ilyesféle olvasmányok meghatározóak tudnak lenni. S még ez is:

„»Aljas bünökkel terhes a századunk: / megfertézé a házasok életét, / aztán a mocskos ár kiöntött / s elboritotta egész hazánkat« – zengte veretes ódájában Horatius, az Augustus-kor egyik hivatalos költője. Róma első uralkodójának, Augustusnak, valóban sok tennivalója akadt az erkölcsök helyreigazítása terén. Rómában a házasság intézménye válságba jutott: még a férjek és feleségek is nyíltan vállalták házasságtörő életmódjukat. A »görög szerelem«, vagyis a homoszexualitás a férfiak és nők körében is teljesen általánossá vált, sőt a »fiúszerelem« (paedophilia) is széles körben elfogadott volt. Nem csoda, ha a felsőbb társadalmi osztályokhoz tartozó családok nem vállaltak gyermeket, dívott a fogamzásgátlás, az abortusz, és elképesztő méreteket öltött a gyermekkitevés. Ez utóbbi azt jelentette, hogy a nem kívánt csecsemőket útkereszteződések, forgalmasabb középületek mellé tették ki egy kosárban; vagy egyszerűen a szemétre dobták. Itt azután vagy a vadállatok végeztek velük, vagy felszedték és rabszolgának (leggyakrabban prostituáltnak vagy gladiátornak) nevelték fel őket.” (Grüll Tibor: Róma: egy pornografizált társadalom, HETEK, 2013. 08. 09.)

Hát igen. Ez talán ma már meg sem jelenhetne. Ahogy ez sem:

„A meglehetősen sok szenzációhajhász elemmel tarkított Fenséges történetek (Historia Augusta) című munkában olvashatunk Heliogabalus császár »kimondhatatlanul gusztustalan életéről«. A mindössze 15 éves korában hatalomra jutó, majd 18 éves korában merénylet áldozatává váló uralkodó már azzal hatalmas botrányt okozott, hogy egy keleti gyökerű napkultuszt igyekezett bevezetni a rómaiak vallási életébe és a Napisten tiszteletét Jupiteré elé helyezte.

A nyíltan homoszexuális ifjú császár perverziói csak tovább növelték népszerűtlenségét. Állítólag »«testének minden nyílását örömszerzésre használta és embereket küldött ki azért, hogy minél nagyobb pénisszel rendelkező férfiakat kutassanak fel számára… Egy férfi nemi szervének mérete gyakran befolyásolta azt is, hogy milyen magas pozícióra számíthatott a császári udvarban.« Később Heliogabalus még tovább ment vágyai kielégítése érdekében. Hatalmas vagyont ajánlott fel bármely orvosnak, aki egy női nemi szervvel ajándékozza őt meg – vagy ahogy a római történetíró, Cassius Dio fogalmazott: »egy hüvelyt helyez a testébe egy bemetszés segítségével«.” (Egy ágyban a rómaiakkal – szex és perverzió az ókori Rómában; Múlt-kor történelmi magazin, 2017. 09. 22.)

Lehet, nem kellene mindenfélét összeolvasnom. Akkor talán engem is meghívnának a bajtársiasság kerti partijára…