Mediterrán fúziós étterem a Belgrád rakparton: Minima bisztró

A beltér igényes, elegáns, a belsőépítész remek munkát végzett.

Már működött nem egy kínai, thai, mexikói és japán hely is. Az üde színfoltok közé tartoztak a görög éttermek, amelyek nemcsak az egyedi görög ízvilággal, hanem a görög nyaralásokat idéző beltérrel is elkápráztatták a betérőt, ezeket már számba vettem e rovatban. 

Az akkori görög élvonalból – Ressaikos, Jorgosz, Dionysos – csak az utóbbi maradt meg, népszerűsége nem kopott az időközben eltelt csaknem három évtized alatt. (A Belgrád rakparti étterem 1993 végén nyitott.)

 

Nosztalgikus élmény végignézni a hely étlapját, felfedezni azokat a görög ételeket, melyeket ott ismertünk meg s azóta otthon is elkészítettünk több ízben, kezdve a spanakopitától a brizolán át a galaktobourekóig. (Egyes fogások, mint a töltött szőlőlevél/dolmadesz, vagy a musazkasz a családi receptúra részét képezték már a Ceausescu-korban, a Bánságban főként szerb közvetítéssel már hosszú ideje jelen van a Balkán konyhája. Külön tanulmányt lehetne írni arról, hogy e történelmi régióban, amit ma már a románok dominálnak, miként él együtt az alföldi magyar, a sváb, a szerb, a román, a zsidó, a török és görög konyha a Monarchia gasztronómiai hagyományaival.)

 

Idén ősszel a főváros vendéglátásával foglalkozó fórumok jelentős része tudósított arról, hogy a Dionysos étterem tulajdonosa, Lehoudis Andreas nyitott egy új helyet, mely a fine dining felé kacsingató bisztróként az egész mediterrán világból ad ízelítőt fúziós karakterrel.

Azt hihetnénk, hogy a neve a minimalizmusra, a sallangmentességre utal, de a honlapról kiderül, hogy nem erről van szó. A „minima” görög eredetű szó, ami üzenetet jelent, az üzemeltetőknek pedig az a szándékuk, hogy ezt az üzenetet „a határtalan mediterrán gasztronómia sokszínű és ízletes nyelvén” fogalmazzák meg.

 

A beltér igényes, elegáns, a belsőépítész remek munkát végzett, sikerült olyan hangulatot teremteni, mely egyszerre otthonos és elegáns, finoman merít a mediterrán kultúrák formavilágából. A háttérzenét is jól választották meg.

A honlapról azt is megtudhatjuk, hogy a konyhát két séf vezeti Cseh László, aki az elmúlt negyed évszázadban a testvéregységben dolgozott, valamint Weisz Roland, aki cukrászként minden bizonnyal a desszertekért (is) felel.

A láthatóan jól átgondolt választék bepillantást enged a mediterrán térség több nemzetének a konyhájába. Az általunk rendelt fogásokon kívül kínálnak muhammarát (szír sültpaprikakrémet), padlizsántatárt, kétféle garnélát, hideg kapros uborkalevest, provance-i hallevest, csirkés quessadillát, fúziós ratatouille-t (kívánságra kacsamájjal) sertésszüzet chorizóval, borjúbordát garnélával, haltriót, langusztát és összesen négyféle desszertet.

 

Az italválaszték lehetne szélesebb, s az itallap információdúsabb. A borok esetében nem közlik a pincészet nevét, csak a fajtát, ami meglehetősen furcsa. Csak Peronit és tapolcai Stari sört tartanak, utóbbinak megörvendtünk, kértünk is egy pohárral, a főzde sokat fejlődött az utóbbi időben.

Az árképzés a Dionysost idézi, kifejezetten kedvező a tapasfilozófiájú előételek díjszabása, a főételek ára húzósabb, helyenként nem is feltétlenül motiváltan. 

Közel tízezer forint egy haltrióra nem szokatlan, de a zöldséggel töltött gomba 5500-ért túlzásnak tűnik. De persze akkor lehet erről felelősen nyilatkozni, ha megrendeltük és megkóstoltuk e fogásokat. A mi fogyasztásunk ár/érték aránya kifejezetten jó volt, az alább felsorolt öt fogásra egy sörrel és egy limonádéval 13 250 forintot fizettünk. Tény, hogy mellőztük a főételeket, kóstolgatni akartunk, s nem jóllakni.

 

Üdvözlőfalatként articsókakrémet kaptunk helyben sült, arab zsánerű laposkenyérrel, így aztán rendelésünkből töröltük ezt a fogást, kértünk helyette polipsalátát. 

A krém nem volt igazán karakteres, ezen lehetne még dolgozni. Amuse bouche-ként szerencsésebb lenne olyasmit kínálni, ami nem része az étlapon rögzített választéknak. A dióba forgatott, gránátalmaszemekkel tálalt kecskesajtkrém kiválónak bizonyult, ízre, állagra, tálalásra egyaránt, akárcsak a zöld humusz, amit alighanem zsenge zöldborsópürével ízesítettek és színeztek, majd zöldborsóhajtással tálaltak. Humuszt lassan minden Kárpát-medencei nagyvárosban lehet kapni Pozsonytól Budapestig és Újvidéktől Temesváron, Lugoson, Kolozsváron át Szászrégenig, éttermekben és bevásárlóközpontokban egyaránt, meg is szoktam kóstolni mindenütt, ez a produkció a felső minőségi szegmensbe tartozott.

 

Az égetett karfiollal, kéksajttal, körtével és karamellizált mandulával tálalt, megfelelő sűrűségű karfiol-velouté íz- és állagjátéka is megnyert, akárcsak a jó tartású, rafinált ízesítésű polipsaláta. 

Az étkezésre a meggymártással felszolgált, esztétikára is megnyerő pisztáciavariáció (mousse, krém, ropogós) tette fel a koronát. Visszaköszönni láttuk azt, amit a honlapon olvastunk, tételesen, hogy Weisz Roland otthonosan mozog a francia új hullámos desszertek világában.

A kiszolgálás tanítható: megkülönböztetetten udvarias, szívélyes, segítőkész. Búcsúzóul mindenki kap egy kis borítékot, melyben egy életbölcsesség rejtőzik névjegykártyaszerű papíron. Nekem az jutott, hogy „amiért érdemes meghalni, azért érdemes élni is.” Vitathatatlan igazság.

 

A Minima bisztróban igen kellemes ebédet költöttünk el, szívesen megkóstolnánk még néhány fogást a választékból, leginkább talán a hallevest és a haltriót.

A képek a szerző felvételei.

Elérhetőségek:

Minima bisztró

Budapest, Belgrád rakpart 12.

Telefonszám: +36-70/304-5375

Honlap: https://minimabistro.hu/ 

E-mail-cím: [email protected]