A Fehér Nyúl sörfőzde múltja, jelene és jövője

A hazai kisüzemi sörfőzésnek sok üde színfoltjuk van, ezek közül az egyik a Fehér Nyúl, mely 2017 óta Budapest és most már Magyarország egyik meghatározó műhelye. Folyamatos innováció, széleskörű termékpaletta és a legmodernebb technológiai és financiális megoldások jellemzik a vállalatot, mely sok tekintetben a piac előtt jár a termékeivel.

Pelles Márton
2022. 11. 06. 11:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fehér Nyúl Sörfőzde, ahogy sok hazai kisüzemi sörfőzde is, egy alulról szerveződő, a házisörfőzés irányából indult vállalkozás, mely mára nagy sikereket tudhat magáénak. A főzdét hárman, név szerint Csepregi András, Meiszner Péter és Sajgó Álmos alapították 2017-ben, igaz, a házisör-főzést több évvel ezelőtt kezdték meg. Maga az üzem Budapesten a Soroksári úton található, autentikus ipari környezetben.

A főzde termékpalettája alaposan kitalált, a mai viszonyok között véleményem szerint kiforrott, jól átgondolt képet mutat. 

Ennek gerincét az alapszortiment adja, amely jelenleg hat tételből áll. E mellé jön, a kezdetek óta állandó lábnak számító kísérleti sörök (Kísérleti Nyúl) kategória, mely többnyire egyszeri főzeteket jelent; itt tud a főzde új ízeket kipróbálni és a fogyási adatok alapján ha szükséges beemelni egyes tételeket az állandó szortimentbe, vagy hagyni kifutni azokat. Fontos pillére a termelésnek a hordóérlelt kategória, mely az utóbbi években nagy népszerűségre tett szert a hazai főzdék és fogyasztók körében, és amely képes kiegyenlíteni a sörfogyasztási szezonalitást. Hiszen míg a fogyasztók alapvetően nyáron keresik a söröket, addig a hordóérlelt, magas alkoholtartalmú, gazdag beltartalmú, különleges ízvilágú sörök inkább a téli, hidegebb hónapokban találnak vevőre. Ráadásul ezen tételek a magas alkoholfok miatt nagyon jól eltarthatók, az érlelés csak nemesíti őket, azaz a főzde a fogyasztás visszaesése esetén képes elhalasztani a megjelenésüket akár évekkel, míg ezt egy alacsony alkoholtartalmú nyári sörnél nem tudná megtenni. Negyedik kategória a Fehér Nyúlnál a kollaborációs sörök halmaza, mely ismert nemzetközi főzdékkel közös projekteket takar.

 

A Fehér Nyúl alapszortimentjének eklatáns példája a RAFA nevű savanyú sörük, mely talán az egyik első hazai savanyú sör volt a kisüzemi piacon.

 Véleményem szerint túlságosan korán is jelent meg ez a termék, mert amellett, hogy mára közönségkedvenc lett, a megjelenésekor, még ennek kellett kialakítania a „savanyú sörök kedvelői” piacát, így a többi főzde, amelyek később kezdtek bele a savanyú sörök készítésébe, már a kialakított piacból tudtak kihasítani egy-egy szeletet. Sok esetben érzem ezt egyébként a Fehér Nyúl esetében, hogy két lépéssel a piac előtt jár, és ő viseli az új termék bevezetésének a költségét, míg a később jövők már ezen költség nélkül aratják le a babérokat. A RAFA jelenleg egyébként egy 6,8 százalékos savanyított IPA, tehát nem kispályás versenyző. Az alap termékpaletta további sörei a Pils, mely egy hamisítatlan 5 százalékos cseh sörélményt hoz nekünk, nekem személy szerint az egyik kedvencem a főzdétől, talán azért, mert a főzde által tartott ízhibatréningen ez volt a kontrollsör. További alaptermékük a White Passion nevű mangós és maracujás bajor búzasör (5,2 százalék), a főzde zászlóshajója az IPA (6,5 százalék), a Turbid nevű NEIPA (5,8 százalék) és a Calm Storm nevű balti porter (9,8 százalék).

A kísérleti sörök kategóriájában nagyon változatos termékportfóliót találunk. 

Van itt nagyon újhullámos Florida weisse (Wheat Heat) vagy Cold IPA (Silencio), de a tradicionális tételek is felfedezhetők, mint a Russian Imperial Stout (RIS) vagy éppen a Hoplager (Hop On). A hordóérlelt tételek között igazi nagypályásokat találunk főleg, árpaborokat és imperial stoutokat néhány savanyú tétel mellett, melyek igazi különlegességét az adott fahordó adja, amelyben az érlelés folyik. Ezek között vannak olyan sörök, melyek az éveket whiskyshordókban aszaltszilvaágyon töltik, olyan, amelyet tonkababbal fűszereznek rumoshordóban, olyan, amelyet gineshordóban érlelnek, és olyan is, amelyet brandy- vagy éppen bourbonhordóban nemesítenek. Maguknak a hordóérlelt tételeknek megjelenésükben is prémium külsőjük van. Míg az alapszortiment a 0,33-as dobozos csomagolásra épít (a hordós kiszerelés mellett), addig a hordóérlelt sörök szinte teljesen üvegpalackban, viaszozott kupakkal kerülnek forgalomba.

 

Említésre méltó a főzde kollaborációs pillére, mely jelenleg két tételt tartalmaz és mindkettőt volt szerencsém kóstolni. 

Időben a korábbi a Regő nevet viselő – a német Brauerei Flüggével közösen 2021 nyarán főzött Oud Bruin, mely aszaltszilvaágyon kapott érlelést. Ez a németalföldi sörkülönlegesség a maga 8,1 százalékával egy igazi egészestés kortyolgatós kaland, csakúgy, mint a nemrégen megjelent Rigó Jancsi, amelyet az azonos nevű sütemény ihletett. Kevesen tudják, hogy a Rigó Jancsit Fiuméban találták ki, elnevezve a süteményt a híres-hírhedt monarchiabeli cigányprímásról. Pár éve volt Fiuméban egy Rigó Jancsi-kiállítás Katona Csaba, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a fiumei Tengerészti Múzeum közreműködésében, amelynek hatására ez a sütemény visszatért a fiumei cukrászdák és éttermek kínálatába. Maga a sör egy nagyon jól beállított termék a maga 10,1 százalékával, melyet a főzde a New Jersey-i Seven Tribesmen főzdével közösen készített el. A Rigó Jancsi jól harmonizálja az édes és savanyú, kakaós és alkoholos ízeket és egy nagyon jó desszertsört jelent.

A Fehér Nyúl sörfőzde a pénzügyi mérlegei alapján is egy jól irányított, alulról szerveződő vállalkozás képét mutatja. A hosszú és rövidtávú hitelek mellett a vállalat növekedését újabban közösségi finanszírozásból támogatta meg, amely azt jelentette, hogy idén nyáron a cég 10 százalékát értékesítették 120 millió forintért, melyet alapvetően a főzde kedvelői, maga a célközönség vásárolt meg kisebb címletekben. 

 

Így amellett, hogy a főzde tőkét vonzott be a cégbe, amely a további technológiai fejlesztéseket szolgálja, tovább tudta erősíteni az elsődleges fogyasztókkal a kapcsolatát. 

Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy a Fehér Nyúl öt év alatt a hazai kisüzemi sörgyártás meghatározó, sok esetben trendeket diktáló vállalkozása lett. Nagyon bízom benne, hogy a mostani energiaválságot át tudják vészelni és még sokáig örvendeztetnek meg minket a termékeikkel.

A szerző közgazdász, sörfőző, a Sördoktor YouTube-csatorna alapítója

A képek a szerző felvételei

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.