Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Debrecenben
A színházi olimpián a hivatásos társulatok mellett az amatőrök is helyet kapnak.
A színházi olimpián a hivatásos társulatok mellett az amatőrök is helyet kapnak.
Tizenegyezer ajándékcsomag a vendéglátóktól a MITEM résztvevőinek.
A litván Kaunasi Állami Zenés Színház is szerepelt a Csárdáskirálynő Fesztiválon.
A színházi olimpián a hivatásos társulatok mellett az amatőrök is helyet kapnak.
Tizenegyezer ajándékcsomag a vendéglátóktól a MITEM résztvevőinek.
A litván Kaunasi Állami Zenés Színház is szerepelt a Csárdáskirálynő Fesztiválon.
Litván társulat mutatkozott be a Budapesti Operettszínházban.
A határokat nem ismerő önzés és zsarnokság világába kalauzolta nézőit a zágrábi társulat előadása.
Ha Hollywood az álmok gyára, akkor ez a színház is gyár, de itt az üzemszerű működés nem más, mint enigmatikus üzemmódra kapcsolt művészi aktivitás.
Vidnyánszky Attila: „Ezek az emberek itt mind színházat akarnak csinálni, azt szoktuk mondani, hogy közös szenvedélyünk a színház, Ők lesznek a jövő, az új generáció.”
Kolozsvári társulat a színházi olimpián.
A huszadik századi Európa szarkasztikus összefoglalója ez, s egyben annak bírálata is, ahol a szórakoztató tények, „fun fact” típusú szösszenetek és morbid történelmi események egymásba fonódva jelennek meg.
A petrozsényi színház előadását a szolnoki társulat Jászai Mari-díjas színművésze, Csínos Molnár László rendezte.
Az előadás friss, újszerű módon kérdőjelezi meg a táncművészet komolyságát.
A Café de la Danse nemzetközi kortárstáncfesztivál június 16–18. között várja az érdeklődőket.
A Bábművészeti Világtalálkozóra érkezik a spanyol társulat.
Az Országos Színházi Találkozóra érkezik a zenés előadás.
A nemzetközi táncélet kiválóságai érkeznek Kápolnásnyékre.
A Rijekai Balett magyar származású fényképészével beszélgettünk.
A Csárdáskirálynő-fesztiválon magyar, litván és francia előadást láthatnak a nézők.
A német társulat a 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztiválra érkezik.
Fesztivállal csatlakozott a világszínházi eseményhez a Budapesti Operettszínház.
A Káosz három harmincas éveiben járó nő életét mutatja be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
Czepek Gábor: Hamarosan ötvenmilliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
A miniszterelnök Koppenhágában világossá tette: a magyarok nem akarnak egy unióban lenni az ukránokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.