- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Selmeczi lesz a Fidesz szóvivője

Röviden

Selmeczi lesz a Fidesz szóvivője

Szépirodalmi sikerlista
k ö n y v e s h á z

Összerakó építész
Ma délelőtt tizenegy órai kezdettel a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében – ez évben harmadik alkalommal – adják át a polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjakat. A kitüntetettek: a hetvenéves Budapesti kórus, Magyaródy Szabolcs kanada

Liberális mezben
k ö n y v e s h á z

Újabb esés a börzén
Noha a kereskedési idő nagyobbik részében a nyereséges oldalon araszolgatott tegnap a Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe, a BUX a délutáni kormánybejelentések után nagyot zuhant. Bár az index ezt követően ismét emelkedni kezdett, zárásig már nem tudt

Hamarosan igényelhetik a cégek az áfát

Folytatódik a szíriai vérengzés

Interaktív társasjáték

Bányatragédia Walesben
Holtan találtak meg négy vájárt azután, hogy beomlott egy dél-walesi szénbánya még csütörtökön. Félszáz szakember, köztük búvárok és a szerencsésen megmenekült munkások is a helyszínen dolgoztak, de a mélyben rekedt emberek egyikét sem tudták megmenteni,

Majd ha harap?
Dombiratos kicsiny, elnéptelenedő falu Békés megyében. Négyszáz házából száz régóta lakatlan; a gondozatlan területeken elszaporodtak a patkányok: a rágcsálókat szinte lehetetlen kipusztítani. A tisztiorvosi szolgálatnál azt mondták, csak patkányharapá

Kint és bent

Hatásszünet
Azt írták, vele indult a filmsztárság Magyarországon. Szíve és kötődése szerint mégis színházi művész, hűségesen egy helyen, tizenöt éve a Katona József Színházban. Ónodi Esztert a Szegedi Szabadtéri Játékok Évájáról és a dívaságról is kérdeztük.

Brüsszeli szigorítás

Erdélyről tárgyakkal
Tizenegy éve, 1998 óta látható a válaszúti Kallós-kúriában az a néprajzi kiállítás, amely ékesen bizonyítja, hogy Kallós Zoltán közel sem csak népzenekutatóként kiemelkedő egyéniség – népi jellegű tárgyi gyűjteménye miatt is. A néprajzi kiállítás hamar ér

Ötezermilliárd hever tétlenül a jegybankban
Csak akkor kerülheti el az ország a szociális katasztrófát, ha különös figyelmet fordítunk a családok anyagi biztonságának megteremtésére – állítja Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány minisztere. A legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő adósok szá

Rajtaütés
K O R K É P

Mol-ügy: itthon is vizsgálnak

A vagyonkezelő fut a pénze után
Több mint egymilliárd forintot próbál visszaszerezni bírósági úton a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő attól a cégtől, amelynek az egységes vagyonnyilvántartó rendszert kellett volna kialakítania – értesült lapunk. Úgy tudjuk, arról már a vagyonkezelő korábbi v

Fontos híreink
Csúnyán eltájolta magát Pintér Béla és Társulata

Tuchelnek áldozatokat kell hoznia, retteghetnek a legnagyobb angol sztárok

Az olaszok a magyar Platininek nevezik Détárit, aki a Serie A dobogóján látná egykori csapatát

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kíméletlen kommentháború tört ki a főorvosnő halála után
Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

Ragyogó napok köszöntöttek a MÁV-ra + videó
Csillogni fognak a tisztaságtól a vonatok, videón a MÁV új kocsimosója.

Óriási lebukás: maga a Tisza Párt készíthette a szimpatizánsait ábrázoló botránytérképet
Olyanok is szerepelnek a kiszivárgott földrajzi adatokban, akik le sem töltötték az appot.

Kezdődik a karácsonyi csomagcsúcs: rendelje meg időben az ajándékokat!
Ajánlatos figyelni a határidőkre.
Külföldi híreink

A Mercedes Kecskeméten nyitja meg első magyarországi kutatás-fejlesztési központját + videó
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar-német gazdasági szövetségben.

Még a Kyiv Post sem tagadja: Orbán Viktor győztesként tért haza Washingtonból
Magyar Péter pedig nem alternatíva.

Orbán Viktor washingtoni sikere még az ukrán sajtót is elismerésre késztette
Orbán Viktor komoly diplomáciai sikert aratott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Így játszadozott Szoboszlai a magyar válogatott edzésén, majd bepöccent + videó
A magyar válogatott kedélyes hangulatú edzésen vett részt szerda este Jerevánban

Döbbenetes számok
Nagy a harci kedv...

A Héttorony fesztiválon a koncertélmény és az építészet találkozik
A programsorozat november 20-ig várja az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

