Ítélethirdetés helyett
Az arany diadal, az ezüst szódával elmegy, a bronz csalódás, a negyedik hely kudarc. A férfi vízilabdatorna tegnapi elődöntői előtt így osztályoztuk a lehetőségeket, és mivel csapatunk 11-9-re verte Montenegrót, nagyon nagy baj már nem érheti. Nagyon nagy
Nem kell illetéket fizetnünk pénz ajándékozásakor, ha az összeget bankszámlák közötti átutalással juttatjuk el. Az ingyenes ügyletet azonban harminc napon belül be kell jelenteni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak. A tájékoztatás elmulasztása eset
Már megint buktak az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak. Az év második három hónapjában átlagosan 2,2-2,3 százalékkal maradtak alul. Ha az első féléves összesítést nézzük, akkor még rosszabb a helyzet: több mint 10 százalék mínusz. Ennél rosszabb időszakot
Szakértők szerint évente száz körülire tehető azon fogantatások száma, ahol az anya súlyosan kábítószerfüggő – magzataik nagy valószínűséggel szintén függeni fognak a szertől.
Ma már a legfrissebb statisztikák is igazolják: komoly veszteség érte az elmúlt időszakban a sokáig húzóágazatként számon tartott magyar turizmust, 2008 első felében ugyanis tavalyhoz képest tizenkét százalékkal lett rosszabb az ágazat fizetési mérlege. R
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.