- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Rendőrkézen a pesterzsébeti rabló
Ázsiába költözött az ötödik kontinens
Ausztrália Magyarország mellett fog szavazni az őszi ENSZ-közgyűlésen, mondta lapunknak adott interjújában Kevin Rudd. Ausztrália külügyminisztere, korábbi miniszterelnöke rámutatott, hazája igazi közege Ázsia, a köztársaság kikiáltása pedig csak idő kérd

Rendőrkézen a pesterzsébeti rabló

Ázsiába költözött az ötödik kontinens
Ausztrália Magyarország mellett fog szavazni az őszi ENSZ-közgyűlésen, mondta lapunknak adott interjújában Kevin Rudd. Ausztrália külügyminisztere, korábbi miniszterelnöke rámutatott, hazája igazi közege Ázsia, a köztársaság kikiáltása pedig csak idő kérd

MNB-mese

Ki jegelte Jozef Rohác DNS-mintáit?
Személyi felelőse lehet annak a vizsgálatnak, amely Jozef Rohác két évre eltűnt genetikai mintáinak sorsát hivatott felfedni.

Nyert a maffiaper elítéltje
Több mint kétmillió forint kártérítést fizethet az állam a 2006-ban emberölés előkészülete miatt elítélt Csüllög Zsigmondnak, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint megalázó és embertelen körülmények között töltötte fegyházbüntetését.

A papok mint szuperhősök
Egy koreai képregény amerikai filmadaptációjában a jövő supermanjei a papok, akik hatékonyan tudják felvenni a harcot az Antikrisztusként pusztító vámpírok ellen. A pap című mozi az egyház szolgálóit a hit erején túl harci képességekkel is felvértezett

Szegedről Belgrádba

Bólintás a plázastopra
Minden jel arra utal, hogy még ebben az évben parkolópályára kerülnek az újabb plázaépítések. A döntéshozók a bevásárlóközpontok agresszív terjeszkedését kívánják megakadályozni, ezzel is segítve a hazai tulajdonú kisebb üzletek életben maradását.

Gyanúsított lett Juhászné Lévai Katalin
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával Juhászné Lévai Katalin volt MSZP-s országgyűlési képviselőt – tájékoztatta lapunkat Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője. A május

Megvannak a Fidesz bírójelöltjei
Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában – erősítették meg a Magyar Nemzet internetes ki

Felelősség a térségért

Vita Románia újrarajzolásáról
Prioritásként kezelik a kormányzó demokraták (PDL) Románia közigazgatási-területi átszervezését, jelenlegi elképzelésük azonban ellentétes az RMDSZ-nek a Székelyföldet önálló régióként feltüntető koncepciójával. Eközben a bukaresti lapok szerint a jelenle

Közpénzt spórolnának

Nincs visszaút az elnöknek?
Ali Abdullah Száleh jemeni elnök „megnyugtatóan” gyógyul a hadsereg kórházában, a szaúd-arábiai Rijádban. Országában azonban egyre súlyosabb a zűrzavar, megjelentek az iszlamisták, az UNICEF pedig azonnali beavatkozást sürget a gyermekek érdekében.

Elhunyt Jorge Semprún

Taxisfelvonulás

Veszprémi NATO-bemutató

Török óvatosság Szíria ügyében

Közel a távoli Anzsihoz
Május közepén az orosz sajtóban került napvilágra a hír, miszerint az Anzsi Mahacskala leigazolná Dzsudzsák Balázst a PSV Eindhoventől, és a tárgyalások tényét akkor a labdarúgó menedzsmentje is megerősítette. Tegnap felgyorsultak az események, s Dzsu

Fontos híreink
Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban

Előbújik a felhők mögül a nap, derűs arcát mutatja karácsony második napja + videó

Rőzséket gyújtott

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szabad-e mondani a kisgyereknek, hogy jól kell viselkedni, mert látja a Jézuska?
A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Figyelem, önkontroll, fejlődés – mit tesz a mobiltelefon a gyerekekkel?
A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Hogyan lehet ünnepi a karácsony magányban, meghitt családi együttlét nélkül?
Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.
Külföldi híreink

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

Orbán Viktor békemissziója 2025-ben is folytatódott
A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt
A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Darnyi Tamás meglepő vallomása a kudarcról, ami elől végig menekülnie kellett
A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

Szalah posztja nagy felháborodást keltett, de tudhatta, hogy ebből ez lesz + videó
A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Ukrajna nem fizeti vissza a hiteleket, új reptér épül – a legolvasottabb gazdasági cikkeink májusban
Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
