Együtt: Lehet mondani Rogánról, hogy bűnöző
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményben reagált: Portik emberének nevezte Juhász Pétert.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményben reagált: Portik emberének nevezte Juhász Pétert.
Rétvári Bence szerint a Planetárium korszerűsítése „alapvetően nem állami feladat”.
Mellár Tamás szerint a magyar gazdaság helyzetére leginkább az van hatással, hogy mennyi uniós pénz érkezik.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményben reagált: Portik emberének nevezte Juhász Pétert.

Rétvári Bence szerint a Planetárium korszerűsítése „alapvetően nem állami feladat”.

Mellár Tamás szerint a magyar gazdaság helyzetére leginkább az van hatással, hogy mennyi uniós pénz érkezik.

A több mint 20 évvel ezelőtt az Ügetőn végrehajtott merényletért felel a három testvér. Nem jogerős.

Pár napja a Székelytámadt vár Telegdy-bástyájánál megnyílt a Mini Erdély park,

A minimálbér-emelés is ront a vendéglősök helyzetén, a KISOSZ 8-10 százalékos járulékcsökkentést szeretne.

Egyéves hűséggel megfizethetetlenné váltak volna a telefonok. A kormány hallgatott a telekomcégekre.

Hárommillió otthon felújítására lenne szükség Magyarországon, erre édeskevés a pályázati összeg.

A férfiak döntő összecsapásáért Baku és Madrid száll harcba. Budapestnek is oszthatnak lapot.

A panelbontásról szóló hírek az országot már bejárták, de úgy tűnik, az érintetteknek senki nem osztott lapot.

Az alapítvány könyvvizsgálójának is feltűnt, hogy a támogatás nem áll összhangban a cég célkitűzéseivel.

Jogszabályváltozás kell ahhoz, hogy interneten szerződést köthessünk a pénzintézettel.

A Man Booker-díjas szerző sokat írt az indiai szegénységről, a globalizációról, a kasmíri konfliktusról.

Inkább lemondana a plakátolásról azért, hogy az ellenzék se élhessen ezzel az eszközzel.

A filmügyi kormánybiztos társtulajdonossá vált a TV2 műsorait gyártó IKO-csoportban.

Botka színre lépése arra is jó volt, hogy a tavalyi temetői hangulathoz képest valamivel kellemesebb a légkör a pártban.

Első ízben lesz Magyarországon cselgáncs-vb, a nyár végi eseményt névadó főszponzorral és hét Suzukival támogatták meg.

Az ellenzéki párt úgy véli, a romák voksai miatt kötött megállapodást Orbán Viktor Farkas Flóriánnal.

O-ó, csak nehogy a végén egy bével vagy kával kezdődő freudi elszólás csusszanjon ki a szánkon.

Hári 2015 óta volt a Leksands IF játékosa, amely az idény végén búcsúzott a svéd élvonaltól.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.