Levágták a Szövőnő bal karját
Levágták a volt tatai szőnyeggyár előtt álló, életnagyságúnál nagyobb Szövőnő szobrának bal karját – adja hírül a Tata.hu.
Levágták a volt tatai szőnyeggyár előtt álló, életnagyságúnál nagyobb Szövőnő szobrának bal karját – adja hírül a Tata.hu.
Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerint étkezési utalvánnyal kisebb munkáltatói teherrel kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése.
Kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egy 28 éves kelebiai férfit, aki azóta előzetes letartóztatásba is került – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Levágták a volt tatai szőnyeggyár előtt álló, életnagyságúnál nagyobb Szövőnő szobrának bal karját – adja hírül a Tata.hu.
Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerint étkezési utalvánnyal kisebb munkáltatói teherrel kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése.
Kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egy 28 éves kelebiai férfit, aki azóta előzetes letartóztatásba is került – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A fiatal kutatók jelentik Magyarország jövőjét – hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke szerdán, a Magyar Tudományos Akadémián rendezett 2011. évi Bolyai-nap megnyitóján. • A versenyképességet
Sürgetőnek tartja az államháztartási hiány és az államadósság mértékének csökkentését a Miniszterelnökség államtitkára. Varga Mihály a hírTV Rájátszás című műsorában azt mondta: félő, hogy az unió megvonja hazánktól a támogatásokat, mert Magyarország 2004
A júliusi és augusztusi szombatokon a kamionstop már délután 15 órakor elkezdődik az eddigi este 22 óra helyett, és a tehergépkocsik változatlanul vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a magyarországi utakon – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NF
Jelentősen megújul a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózata, az átalakulás célja a versenyképesség és a hatékonyság növelése – hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke, aki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ismertette a tervezett változásokat.
Bő egy hónappal, augusztus 7-ig meghosszabbítja Csontvárytól Kondorig – Modernista festészet a Kovács Gábor Gyűjteményben című kiállítását a győri Városi Művészeti Múzeum.
Bevezetnék a katasztrófavédelmi bírságot, egységes állami tűzoltóság jönne létre a katasztrófavédelemhez kapcsolódó törvények módosításával – emelte ki a belügyi tárca államtitkára a tervezett változtatásokat ismertetve szerdán a parlamentben.
Kihirdette a júliusi sanghaji világbajnokságra utazó 13 fős keretet szerdán Kemény Dénes, az olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A North American Bus Industries (NABI) Kft. Sirius típusú autóbuszát tesztelték az elmúlt napokban Miskolcon, az utasok és a járművezetők is általában kedvezően nyilatkoztak az amerikai tulajdonban lévő társaság új járművéről, a miskolci tömegközlekedési
Romlott az euróövezeti üzleti környezet megítélésének mutatója júniusban, a májusi 0,98 pontról 0,92 pontra esett vissza – derül ki az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung részletesen beszámol a kínai kormányfő berlini látogatásáról. A Die Presse arról tájékoztat, hogy Bécs nem támogatja az uniós mezőgazdasági támogatások csökkentését.
A szaúdi válogatott szövetségi kapitányaként folytatja pályafutását Frank Rijkaard, a hollandok korábbi futballsztárja.
Magyar és európai egyházak és egyházi szervezetek vezetőivel egyeztetett Orbán Viktor szerdán, ahol beszámolt az uniós elnökség eredményeiről, köztük a régió nemzeteinek békés együttélését segítő Duna-stratégiáról és a romastratégiáról, melyben kiemelten
Juhászkutyának csapott fel egy csivava: az egykilós csöppség tökéletesen uralja a hozzá képest óriási birkákat.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján újabb négy magyar állampolgárt hoztak Magyarországra Thaiföldről szerdán; egyiküket emberrablás, egy másikat csalás, a harmadikat üzletszerű kéjelgés, a negyediket többek között zsarolás miatt keresték.
Tíz ember – köztük két afgán rendőr – halálát okozták tálib szélsőségesek a kabuli Intercontinental szálló elleni kedd esti támadásban – mondta szerdán Mohammad Ajub Szalangi, a kabuli rendőrkapitányság parancsnoka. A spanyol külügyminisztérium ezután köz
Végrehajtandó fegyházbüntetést kért az ügyész Képíró Sándor volt csendőr századosra az 1942-es újvidéki razzia során tanúsított magatartása miatt.• A gondnok hallotta, hogy 72 ó
A kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességét javító két – összesen 11,8 milliárd forint értékű – informatikai pályázat elindítását jelentette be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Csikós Zsóka az ezer méteren aratott győzelem után az olimpiai távon, ötszáz méteren is Eb-aranyérmes.
Nem mértek sugárzást a támadás után.
Keszthely országgyűlési képviselője szerint lett volna máshol is hely a kiállításnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.