Meghosszabbították Josef Rohác előzetes letartóztatását
Meghosszabbította Josef Rohác előzetes letartóztatását az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság.• Aranykéz
Meghosszabbította Josef Rohác előzetes letartóztatását az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság.• Aranykéz
Életveszélyesen megsérült egy barcsi férfit, akit előzetes szóváltás után, dulakodás közben hasba szúrt egy 38 éves helybeli férfi Nagyatádon – közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
A spanyolországi sportsajtó megdöbbenéssel tudatta a szurkolókkal, hogy baleset következtében elhunyt a Movistar 32 éves kerékpárosa, Xavi Tondo. A sportoló nyaka a garázs- és a kocsiajtó közé szorult, és a szemtanú csapattárs Benat Intxausti szeme láttár

Körtvélyessy László Andrást a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) kibocsátásával és felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátására május 15-től november 15-ig miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Hét jelölt indul az időközi polgármester-választáson a 773 lakosú Egyházasgergén június 19-én; a választást a polgármester halála miatt írták ki a Nógrád megyei faluban.

Vádat emelt az ügyészség a napokban a több mint másfél évtizede, 1995-ben történt pécsi taxisgyilkosság feltételezett elkövetője ellen.

A helyi önkormányzatoknak június 7-ig kell támogatást kérniük a közösségi közlekedés bevételekkel nem fedezett költségeire, amelyekre a 2011. évi költségvetési törvény 35 milliárd 240 millió forintot irányzott elő – olvasható a nemzeti fejlesztési miniszt

Magyarország uniós elnökségének részeként Budapesten tartja 7. közgyűlését az Impel, a környezetvédelmi jogszabályok alkalmazásáért és érvényesítéséért felelős nemzetközi szervezet.

Egyelőre nem látja Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke, hogy egyes országok labdarúgóklubjai miként fogják tartani magukat az úgynevezett korrekt gazdálkodás elvéhez, azaz ahhoz, hogy nem költenek többet a bevételüknél.

A Budapest Közlekedési Központ (BKK) beruházási igazgatója szerint szoros, de tartható a 2015-ös határidő arra, hogy új közbeszerzést írjanak ki 4-es metró szerelvényeire, és időben le is tudják zárni. Somodi László erről a Fővárosi Közgyűlés városfejlesz

Lüktető, emberközeli Király utcáért és „Budapest multikulturális negyedéért” küzd a VI., VII. kerületben egy civil szerveződés, amely Bécs után Berlinnel, Brüsszellel, Koppenhágával és Párizzsal keresi a kapcsolatot. Az elképzelések között szerepel egy „i

Folytatódhat az iszlámellenes nézeteiről ismert Geert Wilders ellen gyűlöletkeltés címén indított bírósági eljárás – határozott hétfőn Hollandiában egy bírókból álló bizottság.

Életveszélyes sérülést szenvedett egy 74 éves nő, akire kaszával támadt rá az élettársa – közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

A többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, hétfőn többfelé, kedden elszórtan várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat.

A konzervatívok és a liberálisok sorozatos tartományi választási kudarcai ellenére a kormánykoalíció folytatása mellett állt ki a német kancellár.• Brémában majdnem minden marad

A korábbi években bevált gyakorlatnak megfelelően az idén is lesz nyáron ideiglenes konzuli szolgálat a horvátországi Splitben – közölte hétfőn a Külügyminisztérium.

Az igen súlyosan elhízott cukorbetegek esetében a gyomorműtét hatékonyabban javítja a cukorbaj anyagcserezavarát, mintha a páciens súlytöbbletét más úton csökkentik.

Elvesztett 425 millió forintos európai uniós forrást a bányászati múzeum Oroszlányban, mivel a felújítására már megítélt támogatáshoz határidőre nem tudta bemutatni az önerőt – erősítette meg az MTI értesülését hétfőn Takács Károly fideszes polgármester;

Egyetért az Európai Bizottság alapjogi felelőse és az Európai Unió tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára abban, hogy a cigányság helyzetének javításához jelentősen hozzájárul a romák társadalmi bef

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 82-es főutat Győrújbarát és Nyúl között – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfő délután.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.