- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum

Ideális popsztár

Udvarias uniós zavar Schengen körül

Budakeszi állatünnep

A diákzsűri díjátadója a szemle után

Újraírás, avagy a fenntartható irodalom

Jönnek az olcsó bérlakások
Feloldaná az euróalapú jelzáloghitelek tilalmát a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtésről szóló szakértői anyaga. A kormány által támogatott forintalapú lakáshitelek szintén újjászülethetnek a tervek szerint. Az állami bérlakások igen olcsók len

Öt óráig várta apját a kocsiban, belehalt
Életét vesztette egy kétéves olasz kislány, akit édesapja elfelejtett beadni a bölcsődébe, és gépkocsijában hagyta öt órán át.

Kivégezhetik a tömeggyilkos rendőrt
Halálra ítélt egy egyiptomi bíróság vasárnap egy rendőrt, aki húsz tüntetőt lőtt le a Hoszni Mubarak elnök uralma elleni, január 25-től február 11-ig tartó népfelkelés idején.

Egy rendőrautó gázolta el az egyik tüntetőt + Videó
Muszlimokat támogató szélsőbaloldaliak csaptak össze rendőrökkel a svédországi Göteborgban. A radikális csoport egy mecset megépítése mellett tüntetett. A demonstráción megjelentek szélsőjobboldali tüntetők is, akik az építkezés ellen tiltakoztak.

Villám csapta agyon a két szurkolót
Halálos villámcsapás ért vasárnap két szurkolót egy futballmérkőzésén Dél-Lengyelországban.

83 ezer euróba került a szexorgia
A Gellért termálfürdőben 2007-ben a német biztosítóügynököknek rendezett szexparti 83 ezer euróba került – közölte az egykori biztosítócéget ma tulajdonló Ergo főnöke a Der Spiegel hamburgi hírmagazinnal.

Elsöprő győzelmet aratott a kormánypárti jelölt az I. kerületben
A Fidesz–KDNP jelöltje nyerte az I. kerületi önkormányzati egyéni képviselő-választást vasárnap; Horváth Csillára a megjelentek 60,84 százaléka szavazott, összesen 289-en – közölte Fekete Sándorné, a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-vel.

Kirsten Dunst és Jean Dujardin is nyert Cannes-ban + Képek
Kirsten Dunst a fesztiválról kitiltott dán Lars von Trier Melancholia című filmjében nyújtott játékáért kapta a legjobb női alakítás díját vasárnap a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.

Elgázolták a kerékpárost, belehalt sérüléseibe
A helyszínen életét vesztette az a 74 éves kerékpáros férfi, akit vasárnap Ajkán egy személyautó elgázolt – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Autóba mert ülni a nő, mehetett a börtönbe
Őrizetbe vettek egy nőt a szaúdi hatóságok, mert kampányt indított a nőket sújtó autóvezetési tilalom ellen a vahhábita királyságban.

Súlyosan megsérült a balesetben az egyik fiatal
Öt fiatal szenvedett balesetet Fejér megyében Hantos–Nagylók között vasárnap hajnalban; a gépkocsit vezető fiatalembernél elszíneződött a szonda – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Egy villám lobbanthatta lángra a házat, nehéz az oltás
Kigyulladt egy 200 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete Pilisvörösváron vasárnap este, a házban senki sem tartózkodott – közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.

Szétverték a ciszterci gimnáziumot
Betörtek a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba vasárnap; a helyszínelés vasárnap egész délután tartott, de teljes pontossággal még nem derült ki, milyen kár érte az intézményt – közölte az MTI-vel a rendőrség.

Kimenekítették az amerikai nagykövetet, lemond az elnök
Kimenekítették vasárnap este az Egyesült Arab Emírségek szanaai nagykövetségéről az amerikai nagykövetet és a perzsa-öbölbeli közvetítőt, s átvitték őket az elnöki palotába, ahol a jelenlétükben Ali Abdalláh Száleh pártjának vezetői aláírták a megállapodá

Fontos híreink
Egyenesen a duplájára nő a családi kedvezményként igénybe vehető összeg

Fontos bejelentést tett Gulyás Gergely, következik az utolsó Kormányinfó

Hajnali riasztás a NATO-ban: ez már nem gyakorlat

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Magyar Péterék elárulták a fiatalokat – Így tennének keresztbe a magyar egyetemistáknak
A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Orbán Viktor: Szavak helyett tettek
Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Itt az újabb bizonyíték – Egységesen állt be Magyar Péter mögé a régi bukott baloldal
Összenő, ami összetartozik.

Orbán Viktor elárulta, mit fog tenni a karácsonyi szünetben + videó
Négy-öt kötetet tervez elolvasni a miniszterelnök.
Külföldi híreink

J. D. Vance: Az ukránok magánbeszélgetésekben elismerték, hogy végső soron elveszíthetik Donyecket
Az alelnök Európát is bírálta.

Orbán Balázs: Európában a Néppárt a háború motorja
Ők a legfőbb háborús héják.

Washington lépett Grönland ügyében, Koppenhága felháborodott
Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Nagy Márton: Brüsszel a magyar kormány megbuktatására játszik
Nem volt légből kapott a jelentős gazdasági növekedést mutató számsor.

Jamie Carragher elfelejtette Szoboszlait, a szurkolók durván nekimentek a szakértőnek
A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

