Lovas István: Elvtársi maffiózók
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felvetette csütörtökön, hogy szakít 65 éves hagyományával, és ezután nem a tagállamokhoz, hanem közvetlenül a pénzpiachoz, a bankokhoz és a befektetőkhöz fordul forrásokért, mert szükség esetén tőlük sokkal gyorsabban tudja b
Nitrittel szennyezett tej miatt három gyerek meghalt és harmincöt megbetegedett az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban – közölte pénteken a Hszinhua állami hírügynökség.
A hétvégén Dunakilitin szomszédaira lövöldöző szlovák állampolgárságú férfi volt az a fogvatartott, aki szerda este felakasztotta magát a győri börtönben – írta pénteki számában a Kisalföld.
A Bajnokok Ligája kétnapi bő góltermése után az Európa-ligában is csak úgy potyogtak a gólok. A második számú európai labdarúgókupa-sorozatban a Benfica 4–1-re verte a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV-t, a Villarreal és a Porto pedig egyaránt 5–1-re győ
Két napon belül, csütörtök éjjel negyedszer végződött kudarccal az amerikai elnök és a kongresszus két házelnökének az érvényben lévő költségvetés csökkentéséről folytatott tárgyalása; amennyiben péntek éjfélig nem születik meg a kompromisszum, akkor idei
Pénteken kezdődik az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (ECOFIN) kétnapos informális találkozója Gödöllőn, a fő téma várhatóan Portugália pénzügyi támogatása lesz.
Péntek reggel a forint 263,90/euró volt vételi oldalon, jobb a csütörtöki késői 264,14 /eurónál. A svájci frankkal szemben 201,18/franknál tartott, 0,07 százalékkal erősebben a csütörtök estinél.
Kedvezően hat majd a civil szférára a Személy- és Vagyonvédelmi, Magánnyomozói Kamara várakozásai szerint a rendőrökre vonatkozó nyugdíjszabályok tervezett változtatása – erről a testület elnöke, Németh Ferenc beszélt a Népszabadságnak.
Már négy halálos áldozata és mintegy 140 sérültje van a csütörtök esti, 7,1-es erősségű japán földrengésnek – közölték pénteken a katasztrófamentők.
Mind több település szeretné egyházi kézbe adni iskoláját – írta pénteki számában a Népszabadság egy zsombói „szülői értekezleten” elhangzottak alapján.
Több mint 307 ezren igényelték az elmúlt tíz év alatt a diákhitelt – közölte a Diákhitel Központ. Az évforduló alkalmából roadshow-t, nyílt napokat szerveznek országszerte.
Az uniós gazdasági együttműködésről, a kulturális sokszínűségről, továbbá az EU versenyképességet és foglakoztatást ösztönző stratégiájáról cserélnek eszmét pénteken és szombaton Budapesten a nyolc tagból álló, úgynevezett Arraiolos-csoport államfői, vend
Pénteken a nappali hőmérséklet akár 20 fok is lehet. Sok lesz a napsütés is, legfeljebb északkeleten lehet egy-egy futó zápor.
Görkorcsolyázó nőt gázolt el csütörtök reggel a vonat Zólyom közelében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.