Forintosítás piaci árfolyamon?
A devizahitelesek csalódottak lehetnek, de a bankok sem örülhetnek felhőtlenül.
A devizahitelesek csalódottak lehetnek, de a bankok sem örülhetnek felhőtlenül.
Elvennék az alapítványtól a norvég pénzek szétosztásának jogát.
A 45 éves Darren Aronofsky az amerikai állatvédő liga Humánus Filmrendező díját veheti majd át.
A devizahitelesek csalódottak lehetnek, de a bankok sem örülhetnek felhőtlenül.
Elvennék az alapítványtól a norvég pénzek szétosztásának jogát.
A 45 éves Darren Aronofsky az amerikai állatvédő liga Humánus Filmrendező díját veheti majd át.
Bal lábbal a jobb lába mögül, a bal pipába.
Istálló- és záptojásszagra, valamint alkoholra emlékeztető bűz keveredik a Csurjumov–Geraszimenko-üstökösön.
A 2020. évi, tokiói játékoktól kezdve már a női kenu is olimpiai szám, 2024-re a nemek aránya teljesen kiegyenlítődik.
40 év múlva a népesség egyötöde lesz 80 éves vagy annál idősebb.
Lezárta és nyilvánosságra hozta a Norvég Alap által biztosított pénzek egy része szétosztásának vizsgálati eredményét a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi).
Újabb idegenbeli győzelmet aratott a Gyinamo Moszkva, kár, hogy Dzsudzsák Balázs mindezt a kispadról figyelhette. A másik magyar Európa-liga-résztvevő játékos, Gulácsi Péter két gólt ugyan beszedett, mégis örülhet, hiszen a Salzburg 4–2-re verte a Dinamo
A WHO azt ígérte, hogy szakértői csoportokat küld Maliba és Elefántcsontpartra.
„A szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ér” – idézte beszédében Bibó István szavait az MKP elnöke.
A világűrbe lőtték fel egy amerikai férfi hamvainak egy részét.
A döntést elítélte a brit belügyminiszter, London polgármestere és a Scotland Yard főparancsnoka is.
A sírhely bejáratát őrző szfinx feje kitűnő állapotban került elő, mindössze az orrán vannak minimális letöredezések.
Nem elég a kommunista diktatúrát elítélni – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Országszerte megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából.
Folyamatosan érkeznek a kért adatok a jövő évi büdzsé tervezésében részt vevő tárcáktól.
Tizenegy helyszínen koszorúztak csütörtökön Miskolcon az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója alkalmából.
A szörnyű balesetet videóra is vették, kiégett autóroncsok mindenütt.
Egy naprendszer két bolygójának légkörét egyszerre figyelték meg a Gemini Planet Imagerrel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Azért vannak a jóbarátok...
Izrael és Irán között fokozódik a háború.
A címvédő holland Verstappen futott be a második helyre.
A várhatóan sok száz templom felújítását eredményező programmal jól járnak a hívők, az érintett települések és a munkához jutó mesteremberek is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.