Gond lehet az idei forintosításból
A kormány a halasztással elkerülheti az államadósság ez évi felfutását.
A kormány a halasztással elkerülheti az államadósság ez évi felfutását.
Kénytelen volt eltávolítani „bakancslistás’ promóciós játékának címét a Malaysia Airlines.
Készülnek a forgatókönyvek a szaktárcánál, eközben már száztíz településen kellett ideiglenes szolgáltatót kijelölni.
A kormány a halasztással elkerülheti az államadósság ez évi felfutását.

Kénytelen volt eltávolítani „bakancslistás’ promóciós játékának címét a Malaysia Airlines.

Készülnek a forgatókönyvek a szaktárcánál, eközben már száztíz településen kellett ideiglenes szolgáltatót kijelölni.

Szokás szerint Tatán végezték az utolsó simításokat birkózóink az aktuális világverseny, a jövő hétfőn kezdődő taskenti vb előtt. A válogatott két világbajnoka ellenkező utat járt be: a címvédő Sastin Marianna pár hete döntötte el, hogy mégis indul, a 200

Az indoklás szerint a közép-európai kockázatok miatt.

Magyarország 1989 augusztusában azt tette, amit tennie kellett, amit minden szabadságot szerető népnek tennie kell.

Ha már a jobboldali politikusok is elfeledkeznek magukról, és szavaikból hiányzik mind az egymás iránti, mind a választóik iránti tisztelet, ott baj van.

Fónagy János a Hidasháti Mezőgazdasági Zrt. békési telephelyén épült biogáz üzemének ünnepélyes átadásán beszélt.

„A hit és a közösségi kiállás ereje tette a református gyülekezetet az 1989-es temesvári forradalom kovászává.”

Újra éjszakai kalandtúrák várják a látogatókat a Budakeszi Vadasparkban szeptemberben minden pénteken.

A szabadság felelősség, amellyel tudni kell élni – hangsúlyozta Schmitt Mária történész.

Véget ért a próbaüzem, így végre elindul a fővárosi közbringarendszer.

A Minszkben aláírt fegyverszüneti jegyzőkönyvnek nincs közvetlen hatása az embargóra – mondta Fazekas Sándor.

Szeged kitörési pontja a kutatás-fejlesztés – mondta a helyettes államtitkár.

A fél NATO fegyverkezik az iszlamisták ellen, Amerikával az élen.

Ezentúl Héjj Dávid koordinálja a kormányfő feladatkörébe tartozó ügyekben szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket.

„Minden rendben ment, de semmit nem tudunk a betegről” – a legnagyobb diszkrécióval történt a beavatkozás.

Az MKB-MVM Veszprém harmadik mérkőzését is megnyerte a férfikézilabda SEHA-ligában.

Stratégiai megállapodást kötöttek a kazincbarcikai önkormányzattal.

A szervezet létrehozásáról szóló előterjesztést Lázár Jánosnak szeptember 15-ig kell elkészítenie.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat

Egy 15 éves lányt szúrtak mellkason. Az ügyészég az elkövetőnek és társainak a letartóztatását kezdeményezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.