Teljesen megújult Kispest fő ütőere
Már járható a Fővárosi Önkormányzat 542 milliárd forintjából felújított út.
Már járható a Fővárosi Önkormányzat 542 milliárd forintjából felújított út.
Hoppál Péter megjegyezte, túlságosan függünk a külső erőforrásoktól, ezért is kell a magunk kezébe venni a sorsunkat.
Még egy hónapig nem kell dolgozniuk azoknak az állami hivatalnokoknak, akiknek nélkülözhető a munkájuk.
Már járható a Fővárosi Önkormányzat 542 milliárd forintjából felújított út.

Hoppál Péter megjegyezte, túlságosan függünk a külső erőforrásoktól, ezért is kell a magunk kezébe venni a sorsunkat.

Még egy hónapig nem kell dolgozniuk azoknak az állami hivatalnokoknak, akiknek nélkülözhető a munkájuk.

„Azon vagyok, hogy mindazokat, akik szolidaritásra, törődésre szorulnak, komolyan vegyük.”

Nagyobb a baj, mint ahogy sokan gondolnák, ezért Cristiano Ronaldo bal térdét őssejtkezelésnek vetik alá.

Emberöléssel gyanúsít a rendőrség egy 61 éves férfit, aki a Komárom-Esztergom megyei Környén vasárnap késsel halálosan megsebezte lakótársát – tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Adrian Ballinger brit hegyi vezető forradalmasítani akarja a hegymászóturizmust.

Az Ökumenikus Segélyszervezet harmadik alkalommal szervezte meg jótékonysági programját.

Több mint ezer gyanúsítottal szemben zárult le a nyomozás a vesztegetéssel megszerzett nyelvvizsgák ügyében.

Hosszú Katinka Szergej Bubkát idézi, pedig úszásban sokkal nehezebb kalkulálni, mint rúdugrásban.

A jordán képviselőházi elnök stabil európai országnak tartja hazánkat.

A férfiak a gyanú szerint az 1992–95-ös boszniai háború idején több tucat ember meggyilkolásában vettek részt.

A vízből kihúzott gyermek életveszélyes állapotban került kórházba, de már nem tudták megmenteni.

Hidegfront határozza meg a Kárpát-medence időjárását: marad a hűvös, esős ősz sok csapadékkal.

Hazánk 1100 kilométeres schengeni határszakaszán a légi támogatás fontos az illegális migráció felderítésében.

A bíróság elutasította azon keresetét, melyben le akarta tiltani a róla a férje balesete után készült képeket.

A magyar kormány által négy éve megkezdett keleti nyitás stratégiájában kitüntetett partneri szerep jut Jordániának.

A most induló tanévben 27 ezer diák tanul a Földművelésügyi Minisztérium iskoláiban – mondta Fazekas Sándor.

Soltész Miklós és Czibere Károly Emmi-államtitkár nyitották meg az évet Kópházán és Pécsett.

Többek között Jacqueline Kennedynek, Audrey Hepburnnek és Ava Gardnernek is tervezett ruhát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a 21. századot.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.