Már nem csak a botjukra támaszkodhatnak a juhászok
Felnőtt juhászképző tanfolyamokat indít három egyetem mezőgazdasági kara.
Felnőtt juhászképző tanfolyamokat indít három egyetem mezőgazdasági kara.
27 devizahiteles kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre.
A WHO közlése szerint ellenőrizni kell a járvánnyal sújtott országokból kiutazókat.
Felnőtt juhászképző tanfolyamokat indít három egyetem mezőgazdasági kara.

27 devizahiteles kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre.

A WHO közlése szerint ellenőrizni kell a járvánnyal sújtott országokból kiutazókat.

A teljes felújítás 2018-ra, de inkább 2019-re valósulhat meg. Új kocsikat nem vásárolnak, a meglévőket újítják fel.

Az okosszemüveghez robotot és beszélőtáblát is kapcsoltak a fejlesztők.

A legmagasabb állami kitüntetést augusztus 20-án adja át Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában.

Legalábbis két év után otthagyja az ecuadori nagykövetséget.

A fehér gólyák többsége már útra kelt.

Év végére a tavalyi érték alá csökkenhet az adósság szintje.

A volt világelső svájci Roger Federer biztosította helyét harmadikként az idényzáró ATP-világbajnokságon.

Ferenc pápa levélben üdvözölte Áder János köztársasági elnököt és Magyarország minden állampolgárát.

Már igényelhető mindkét, rekordalacsony kamatozású diákhitel-konstrukció a 2014/2015-ös tanévre.

A Végtelen Európa című táncfantázia bemutatójával alakul meg hivatalosan is a Sopron Balett.

A most a fővárosban is kiépített rendszer riasztja a lakosságot, ha egy üzemből veszélyes anyag kerül a levegőbe.

A brazil mellett a Liverpooltól szerződtetett Luis Suárez is pályára léphet a León elleni felkészülési meccsen.

Bekérették Németország ankarai nagykövetét hétfőn a török külügyminisztériumba.

Ivóvízvezeték-rekonstrukciót végeztek, a munkaárok széléről omlott be a föld.

Újra meleg lesz, akár 29 fokig is felszökhet a hőmérő higanyszála, de esővel is számolnunk kell.

A Magnum Photos képügynökség alapítóinak ötven év után felbukkant fotográfiái a Mai Manó Házban.

A konvergenciaprogramban még 2,3 százalékos növekedéssel számolt a kormány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.