Fel kell venni a kesztyűt, „Európát jobban kell csinálni”
Az európai néppártoknak szembe kell szállniuk az egyre sikeresebb jobboldali, nemzeti populista erőkkel.
Az európai néppártoknak szembe kell szállniuk az egyre sikeresebb jobboldali, nemzeti populista erőkkel.
Több mint 120 milliárdos fejlesztési terv keretein belül kaphatnak lehetőséget a magyar cégek Kuvaitban.
Homályos képek válhatnának élessé az MIT fejlesztésével.
Az európai néppártoknak szembe kell szállniuk az egyre sikeresebb jobboldali, nemzeti populista erőkkel.

Több mint 120 milliárdos fejlesztési terv keretein belül kaphatnak lehetőséget a magyar cégek Kuvaitban.

Homályos képek válhatnának élessé az MIT fejlesztésével.

Vác és Verőce között alig háromszáz méterre állt meg egymástól ugyanazon a vágányon két vonat.

Az UNESCO által 1997-ben a világörökség részének nyilvánított régészeti területen folyamatosak a károk.

Az ötezer fősnél nagyobb településektől előbb 618 milliárd forint terhet vállalt át az állam, most pedig a fennmaradó részt.

A BMW a 2-es szériáját követve a másik új fiú, az X5 mellé is M Performance csomagot kínál.

Nagyon fel kell öltözni kedden.

Jótékonysági aukciót és hangversenyt rendeznek a kárpátaljai ráti Szent Mihály Gyermekotthon javára a Magyarság Házában szombaton.

Hosszú Katinka sajtóértekezleten találkozott az újságírókkal a LEN-díj elnyerése alkalmából.

Azonnali kérdések valóságos zápora zúdult a miniszterelnökre a parlament hétfői ülésén.

Életének 57. évében hunyt el az író, újságíró.

Kétféle kamat is szóba jöhet magánszemélyek közötti pénz kölcsönadása során.

A kérdés úgy tűnik, kínos mindhárom pártnak. Hogy mennyire, az kiderül parlamenti gyorsvideónkból.

A KDNP szerint egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc.

Mindenki elhagyhatta a kórházat azok közül, akik a jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kerültek be.

Megrongálták Weöres Sándor szobrát szülővárosában, Szombathelyen.

A volt munkatárs saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol jelenleg is.

Az EMNP azt szeretné, hogy koalíciós lista legyen az európai parlamenti választásokon.

Nem bírt magával a gyár alkalmazottja, csúcsra járatta a kocsit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.