Tarlós: Már látszik az alagút vége a 3-as metró ügyében
A főpolgármester szerint ma már kezelhető költségtúllépéssel lehet számolni, hamarosan indulhat a munka.
A főpolgármester szerint ma már kezelhető költségtúllépéssel lehet számolni, hamarosan indulhat a munka.
2010 óta húsz százalékkal csökkent a védelembe vett kiskorúak száma. 62 ezerrel kevesebben a látókörben.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra figyelmeztetett: tilos felmászni a turulhoz, ha ez megtörténik, lefújják az egészet.

A Heti Betevő több mint három évig adott meleg ételt vasárnaponként a Klauzál téren, de most vége.

A miniszterelnököt megdöbbentette, hogy Trump kifarolt a klímaegyezményből. Ismét nekiment Sorosnak a Kossuth Rádióban.

„Annyit mondott a diszpécser: menjek be a kórházba segítségért, mert mentőt nem tud küldeni.”

A kormánypárti lap szerint Soros György áll a háttérben, aki állítólag hamarosan Budapestre jön.

Pénteken a Dél-Dunántúlon felhőszakadások és jégeső is valószínű, később 30 fok feletti meleg várható.

Azután bontottak szerződést a kormányzat egyik kedvenc biztonságpolitikai szakértőjével, hogy a kormányfő megbuktatásáról értekezett.

A volt miniszterelnök azonban azt továbbra is fenntartja, hogy Orbán Viktor egy köztörvényes bűnöző.

Magyarország miniszterelnöke nem foglalkozik efféle apró-cseprő ügyekkel.

Egy futballcipő szabadalmának ügyében döntött a Kúria.

A veronai buszbaleset kapcsán ismét kiderült: nehéz műfaj a tragédiák forintosítása.

Köteles István, Álmosd kormánypárti vezetője sajátjának tekintette a közpénzeket, még meg is jutalmazta magát.

Hiába szivárgott ki a kínos jelentés, Gyutai Csabát rejtélyes okból nem lehet eltávolítani a várgondnokságtól.

Orbán elégedetlen volt a népszavazáson a határon túliak részvételével, ezt a hibát nem követik el újra.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jövőre győzelemre számít, és az Orbán-kormány megbüntetését kéri.

Módosították a tíz csodazongora állami beszerzésére vonatkozó szerződést május elején.

Kínai megállapodással és kemény üzenetekkel próbálják rábírni Donald Trumpot: ne lépjen ki a párizsi klímamegállapodásból.

Sikertelen volt Orbán Viktor és Tarlós István találkozója, Lázár János pedig még saját magát is megcáfolta.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Új, négyhetes életmódváltó program indul – lehet csatlakozni!

Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.

Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.

A Napoli 2-0-ra legyőzte a Bolognát az olasz Szuperkupa döntőjében hétfő este.

A Real Madrid játékosai karácsonyi szünetre mentek, december 29-én találkoznak.

A legendás brit énekes tegnap hunyt el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.