A lelőtt medvétől a megmentett földikutyáig
Visszalépés történt a környezetvédelemben, mondta a Magyar Nemzetnek az új zöldombudsman.
Visszalépés történt a környezetvédelemben, mondta a Magyar Nemzetnek az új zöldombudsman.
Botka László először beszélt terveiről egy kicsit konkrétabban.
Hidegen hagyták a bírálatok a frissen újraválasztott köztársasági elnököt.
Visszalépés történt a környezetvédelemben, mondta a Magyar Nemzetnek az új zöldombudsman.

Botka László először beszélt terveiről egy kicsit konkrétabban.

Hidegen hagyták a bírálatok a frissen újraválasztott köztársasági elnököt.

Fónagy nyugtatta a kedélyeket, de a furcsa jelenség forrását még mindig nem ismerjük.

Hiába a kormányzati szándék, egyre kevesebben választják a szakképzést, a piac is a diplomát fizeti meg.

Az egykori földművelésügyi miniszter életének 95. évében halt meg.

A 10 kilogrammos amerikai repeszbombát elszállítják.

Az iskolarendszer átalakításáról csak a szakmával való egyeztetést követően dönthet a kabinet.

„Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei” témájában várták az alkotásokat.

A befogadóközpontokból kikerülő menekültek az utcán találják magukat. Állami segítségre alig számíthatnak.

A 2017-es vizes világbajnokság után a Városliget őrzési feladatait is elnyerte a Valton Security.

A bankszövetség elnöke a Heti Válasznak adott interjúban cáfolta a lakáshasználatról felreppent híreket.

Az eredeti műsortervben szereplő mese emlékeztethetett valakit az Orbánt kísérő füttykoncertre.

Az LMP volt társelnöke Botka Lászlót hiteltelennek tartja és lassan szimpatizálni kezd Gyurcsány Ferenccel.

Felújítják az egyik kifutópályát Ferihegyen, emiatt más területek felett szállnak el a gépek.

A Magyar Nemzet értesülései szerint korántsem magánakcióról van szó Petneházy Dávid esetében.

Migránsokat bántalmaztak rendőrök a déli határon – ismerte el lapunknak a Legfőbb Ügyészség.

Idén 65 milliárd forinttal több jut a magyar kultúrára, mint az előző évben – mondta a miniszterelnök.

Méltóságteljes viselkedés, az ünnep tiszteletben tartása – ezzel indokoltak.

A volt főpolgármester a nokiás dobozos botrányt koncepciós pernek tartja, az OLAF-ot pedig szerinte félrevezették.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

As the end of the year approaches, Peter Szijjarto has been recalling key moments from the past few months through a series of video retrospectives.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.