Orbán svájci követe is ismeri Pharaont
Nagy István egy libanoni bank vezérigazgatója volt, miközben Pharaont több cége is odaköti.
Nagy István egy libanoni bank vezérigazgatója volt, miközben Pharaont több cége is odaköti.
Az egyéni előfizetőknek legfeljebb 10, az üzleti előfizetőknek pedig 50 feltöltős SIM-kártyás előfizetésük lehet.
Korózs szerint azért nem készpénzt adnak, mert jutalékot kapnak a kormánybarát körök.
Nagy István egy libanoni bank vezérigazgatója volt, miközben Pharaont több cége is odaköti.

Az egyéni előfizetőknek legfeljebb 10, az üzleti előfizetőknek pedig 50 feltöltős SIM-kártyás előfizetésük lehet.

Korózs szerint azért nem készpénzt adnak, mert jutalékot kapnak a kormánybarát körök.

A Magyar Narancs szerint Nyitrai Zsolt közvetített az épület eladásakor. 140 helyett 50 millió forintért kelt el.

Az oktatásügyi államtitkár szerint az alaptanterv 2013-as bevezetése még nem látszik az eredményeken.

A KDNP-s képviselő megérti Kövér Lászlót, hogy az újságírókat is megfegyelmezi.

A belügyminiszter fogja felügyelni a korábban a rendészeti államtitkár alá tartozó szerveket.

Az indoklásban kizárólag ők a birtokosai a fejlesztésekhez szükséges jogoknak.

Autóval húzták ki egy ékszerüzlet falát Csepelen, a harmadik tettes is bíróság elé áll.

A közlekedési jogász szerint egyesek felelőtlenül riogatnak. A BKV pedig eloszlatta a téves információkat: van biztosításunk.

A valós piaci árak töredékéért jutnak önkormányzati ingatlanhoz a kormánypárti képviselők.

Meg sem jelent az oktatási államtitkár a kormányzat pedagógusok sztrájkbizottságával folytatott hétfői tárgyalásán.

A betegeket megvezető, csodás gyógyulást ígérő cégek egy lépéssel mindig a hatóságok előtt járnak.

Az „egy érvelhetetlen politikai skandalum lesz” – tette hozzá.

A kórházakat fenntartó központ engedélye kell a jó hírekhez is.

Az orvosi kamara etikai bizottsága a múlt héten indított eljárást az elítélt orvos ellen.

A város beperelte a Bakonyi Erőmű Zrt.-t, a cég vezetése cáfol.

Félszáz idős lakó és a dolgozók sorsáról nem tudni semmit, a recski ingatlant áron alul vernék dobra.

Európa-szerte egyre több bevándorlásellenes, úgynevezett identitárius mozgalom működik. Nálunk kettő is.

Az oktatási államtitkár szerint januárban kerülhet a kormány elé a kérdés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Kövesse velünk a Liverpool–Wolves Premier League mérkőzés legfontosabb történéseit!

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.