A Századvég szerint Jean-Claude Junckert tízből kilencen ismerik
Az is kiderült, hogy Trumpot egyre jobban kedvelik a magyarok
Az is kiderült, hogy Trumpot egyre jobban kedvelik a magyarok
Tizenegy menekültet fogadott be a körmendi plébános. Meglátogattuk őket a templom melletti közösségi házban.
Gödöllő nem írta alá a megállapodást a Klikkel az iskolák átadásáról.
Az is kiderült, hogy Trumpot egyre jobban kedvelik a magyarok

Tizenegy menekültet fogadott be a körmendi plébános. Meglátogattuk őket a templom melletti közösségi házban.

Gödöllő nem írta alá a megállapodást a Klikkel az iskolák átadásáról.

A kormány egyenként 150 millió forinttal támogatja az eplényi és a mátraszentistváni pályák fejlesztését.

A vasutasok bruttó 45 ezer forint egyszeri juttatást kapnak karácsonyra.

Tavaly júniusban érte baleset. Svédországban pofozták helyre.

A gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen.

Csak kérdések vannak: kiknek fizetett busásan a Kun-Mediátor? Miért tud többet a karcagi utca embere a hatóságoknál?

A betegség lefolyása jelentős kiadást jelent a családoknak.

A rendes beszerzési eljárás szabályai alól felmentették a honvédelmi tárcát, pedig azt sem tudni, kitől milyen repülőket vennének.

A kormány új kampánya szerint „Magyarország erősödik”.

Az első betegeket jóval nagyobb eséllyel vesztik el az orvosok, mint a következőket. Nem véletlenül.

Kilencvenöt százalékos eredményt várnak a városligeti faátültetők. Módszerváltás az állami beruházónál.

Kétlépcsős emelés jöhet: 2017 januárjától 60, míg 2018 januárjától 40 százalék.

A korábbi alkotmánybíró 81 éves volt.

Tűzriadót rendeltek el a győri kórházban – jelentette a helyszínről tudósítónk.

A vasutasok 45 ezer forintot, a postások 65 ezer forintnyi utalványt kapnak.

Megérte több mint 800 millió forintot költeni az 5,7 kilométeres szakaszra?

Közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoznak.

A miniszterelnök szerint 2017 a lázadás éve lesz. Orbán Viktor GFG csapatánál vendégeskedett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Kövesse velünk a Liverpool–Wolves Premier League mérkőzés legfontosabb történéseit!

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.