Már több mint húszezer család igényelte a felújítási támogatást
Fél év alatt tízezer-ötszázan már meg is kapták a maximum hárommillió forintot – jelentette be Novák Katalin.

Fél év alatt tízezer-ötszázan már meg is kapták a maximum hárommillió forintot – jelentette be Novák Katalin.

Eddig 5 588 272 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 357 511-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Ha Brüsszel nem támad meg bennünket, akkor nem lenne népszavazás – rögzítette szokásos reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök.

Pár nap alatt darabokra hullott az a kép, amit a politikus és pártja, a Momentum évekig építgetett.

A biztosok személyes támadásnak nevezték, hogy a kormány kifogásolta azt, hogy a baloldali aktivista lett a Magyarországról szóló fejezet egyik megalkotója.

Az ellenzékben lévő Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról külön mappát vezetett a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori feje, Laborc Sándor.

A legtöbb jelentkezőt mérnökinformatikus alapszakra vették fel, ezt követi az ápolás és betegellátás.

Felújították a központi épületet, új pszichiátriai egység jött létre, és parkolókkal is bővült az intézmény.

Gulyás Gergely: A kormány elkötelezett a Modern városok program egri fejlesztéseinek megvalósítása mellett.

Az Európai Bizottság tévesen állítja, hogy a vagyonkezelő alapítványok mentességet élveznek a közbeszerzési kötelezettség alól.

Fürjes Balázs lesz az építészzsűri elnöke, tizenkét versenyző leadott pályázatai közül választanak majd.

XXI. századi színvonalú kényszerítő eszközöket használhatnak a magyar rendőrök.

Csak a 25 évnél régebbi bérlők vásárolhatják majd meg a védelem alatt álló lakásokat.

Nem véletlen, hogy a Soros-féle NGO-k is képviseltetik magukat a Budapest Pride-on.

Gyurcsány Ferenc felhorgadt a Pegasus-ügy kapcsán, pedig ha bármikor is történt ilyen, akkor az ő idejében valóban megfigyeltek újságírókat és ellenzékieket.

Az LMBTQ-huszár szerint minden politikusnak a Pride-on a helye.

Az elővárosi fejlesztés elérte a Veresegyházon át Vác felé tartó vonalat is, már zajlik a tervezés.

A fiatalok többsége az anyagiakkal magyarázza, hogy harmincéves kora után vállalna gyermeket, Székely Levente szerint viszont emögött más okok is lehetnek.

Az Aktuális! újra megmutatta, milyen képmutató Karácsony Gergely: a gazdagok ellen kampányol, pedig ő is luxuskörülmények között szervezkedik.

Csütörtökre 71 új fertőzöttet igazoltak, valamint egy beteg vesztette életét.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.