Az egyesült baloldal semmilyen gátlástalanságtól nem riad vissza
A választás napján is több provokációt követtek el a szivárványkoalíció aktivistái.
A választás napján is több provokációt követtek el a szivárványkoalíció aktivistái.
Nem ők nyertek, tehát nincs demokrácia.
A biztonságpolitikai szakértő Amerika Európából történő kivonulásának következményeiről és a belarusz helyzetről is beszélt.
A választás napján is több provokációt követtek el a szivárványkoalíció aktivistái.
Nem ők nyertek, tehát nincs demokrácia.
A biztonságpolitikai szakértő Amerika Európából történő kivonulásának következményeiről és a belarusz helyzetről is beszélt.
Két előre kitervelten, anyagi haszon érdekében elkövetett emberölésért felel majd magyar bíróság előtt a vajdasági illetőségű Dér Csaba.
Tanévkezdés óta 165 szakképző intézményben és 52 egyetemen, illetve főiskolán jelent meg a koronavírus.
Fontos győzelmet aratott Koncz Zsófia (Fidesz–KDNP) a Borsod megyei időközi választáson, ahol megverte a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali koalíció jelöltjét.
A közös lista bukása az elemző szerint a legkellemetlenebb a Jobbiknak lesz.
Sorra magyarázkodnak a baloldali politikusok, amiért a közös ellenzéki jelölt, Bíró László elvesztette a borsodi időközi választást.
Erősödött a Fidesz-KDNP a sikeres válságkezelés hatására, magasabb a támogatottsága a 2018-as választási eredméynnél is.
Tóth Sándor Józsefet (független) választották a Győr-Moson-Sopron megyei Cirák polgármesterévé.
A teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére.
A mesekönyv körüli botrányok okozta sikereken felbuzdulva, a kötet felelősei máris a folytatáson törik a fejüket.
„Gratulálok, Koncz Zsófia! Édesapád most nagyon büszke lenne rád, ahogy mindannyian azok vagyunk”
A Fidesz–KDNP új országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta: parlamenti munkája során nemcsak a rá szavazókat, hanem az egész térséget fogja képviselni.
A szavazatok több mint ötven százalékát megszerezve Koncz Zsófia, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében.
Ördög Alen Ricardó nevű lovával Hajós, Temerin, Kézdialmás és Baja versenyzőjét utasította maga mögé.
Mérsékelt szavazói aktivitás tapasztalható a Borsod-megyei időközi választás nagyobb településein.
A megkérdezettek szerint a szavazás fontos, így továbbíthatják véleményüket az ország vezetése felé.
Az EU-s politikusok a magyarországi ellenzéki nyilatkozatok alapján értelmezték tévesen a „felhatalmazási törvényt”.
A budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplom felújításához a kormány 50 millió forinttal járult hozzá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bár csak húszéves, három körözés is volt ellene.
Továbbra is a 112-t kell hívni baleset, személy- vagy vagyonépséget veszélyeztető helyzetekben.
Magyar Péter hívei szerint a nyugdíjasok már csak a múltat jelentik.
Leírtuk, amit láttunk és hallottunk, nem tetszett a tiszásoknak.
A kapcsolatuk miatt küzdhettek a szervezők a végsőkig az antiszemita Kneecap fellépéséért.
Az M3-as autópályán négyes karambol történt, mentőhelikopterek is érkeztek a helyszínre.
A hétvégén megnövekedett menetidővel kell számolni, ezért a rendőrség arra kér mindenkit, hogy induljon el időben.
Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.
A beszédét az interneten is lehet majd követni.
Az orosz elnök Ukrajnára hárította pénteken a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások. Putyin azt mondta, ő támogatja a tárgyalásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.