Kövér László: Június 4-én gyászoljuk a 101 évvel ezelőtti országvesztést
Ritkaság egy ilyen megnyomorítás után, hogy egy nemzet azt mondhatja, köszöni szépen, jól van.
Ritkaság egy ilyen megnyomorítás után, hogy egy nemzet azt mondhatja, köszöni szépen, jól van.

A magyar fájdalom életösztönünk riadója, a magyar bánat nem lemondó – hangoztatta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

A nehéz anyagi helyzetére panaszkodó, baloldali irányítású Újbuda tavaly közel ötvenmillió forintot osztott szét az önkormányzati vezetők között.

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Trianon gyógyítására szövetkezett” – jelentette ki az EMNT elnöke.

Nem tartott sokáig a zavartalan hangulat a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjének, Dobrev Kláranak az országjáró körútján, Egerben.

Nem bánta meg kijelentéseit, és továbbra is a rendőröket sajnálja a DK miniszterelnök-jelöltje.

A baloldal rendszerint nem szavazta meg az átláthatósági és összeférhetetlenségi szabályok szigorítását.

Egyre több részlet derül ki arról a férfiról, aki az Iszlám Államnak hűségesküt téve tervezett merényletsorozatot Magyarországon.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy Trianont követően nemzedékek élete nehezült meg, de megmaradt a nemzet.

Az már biztos, hogy a két dózissal beoltott emberek sem kapnak felmentést a feltételek alól.

Karácsony Gergely főpolgármester megszüntette a népszerű és olcsó menetrend szerinti hajójáratot.

Úgy tűnik, a BKK inkább okostelefonos jegyvásárlásra akarja szorítani az utazóközönséget.

„2010-ben olyan kormánya lett az országnak, amely egyértelművé tette: a magyar nemzet tagjai összetartoznak, éljenek bármely pontján is a világnak.”

A főváros önkormányzata által leállított menetrendi hajózás a kormány segítségének köszönhetően újraindult.

A balkáni útvonalon nyugat felé tartó illegális bevándorlók többsége 16 és 46 év közötti szír és afgán férfi.

György István szerint ha Gyurcsányékon múlna, nemhogy oltóanyagot nem kapnának a külhoni magyarok, de még az állampolgárságot is elvennék tőlük.

Az alapítvány kezdeményezője, szervezője kapta idén a Bethlen Gábor-díjat, az elismerést az Országházban adták át, a nemzeti összetartozás napján.

Kommunista utcanevek helyett legyenek a magyarság gondjaira reflektáló utcanevek – üzeni az egyesület, miután országszerte utcatáblákat helyeztek ki a nemzeti összetartozás napján.

A Magyar Nemzet megkeresésére az Európai Néppárt (EPP) úgy válaszolt: semmiféle tárgyalás nincs köztük és a Jobbik között.

101 évvel Trianon után is érvényes az a megállapítás, mely szerint csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.

A kezdeményezésről kérdeztük Bodnár Zsanettet, a Fidelitas Angyalszárny nagykövetét.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

A háborús uszítással az egyre nagyobb hétköznapi problémákat akarják elfedni.

Szijjártó Péter szerint a magyarok minden erejére szükség lesz.

Az egyiptomi sztár válaszolt a török ajánlatra, miután a liverpooli jövője bizonytalan.

A mozi aranykorának egyik legmeghatározóbb alakja 91 éves volt.

Csúcson a háborús pszichózis Nyugaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.